„Ma este nyugodtan hívhat, mert nem lesz meccs a tévében. Úgyhogy hosszabban is tudunk beszélni!” Ennél jellemzőbben aligha fogadhatta volna megkeresésünket Muraközy Tibor, kerületünk új díszpolgára, aki 76 évesen is minden meccset igyekszik nyomon követni.
– Édesapám 1942-ben a Gulner Iskola igazgatója lett. Mi is ott laktunk, a szolgálati lakásban, amelynek konyhaablakából kitűnő rálátás nyílt a Gerely utcai pályára. Ezzel el is dőlt a sorsom…
Baróti Lajos fedezte fel
Eleven gyermekként egyre több időt töltött a közeli pályán, ahol édesapja nyomán a „Dirifia” becenevet kapta. Miután tehetsége szembeötlő volt, hamar helyet követelt magának előbb a SZAC korosztályos, majd a felnőtt csapatában. Nem is akárki dobta őt mélyvízbe, hanem az edzőfejedelem: Baróti Lajos.
– Lajos bácsi rendkívüli ember volt. Egyszerre ragyogó szakember és kiváló pedagógus. Ez tette őt kiemelkedő edzővé. Emlékszem, alig voltam 15 éves, amikor leülhettem a felnőtt csapat kispadjára. Az idősebb játékosoknak még bőven csókolommal köszöntem.
Minden adva volt, hogy a fiatal kapus előtt álló ígéretes jövő csodálatos pályafutásban teljesedjen ki. Ám jött a kommunista diktatúra, és vele a tragédiák sorozata is.
– 1949-ben kilakoltattak bennünket addigi lakásunkból, édesapám pedig megszűnt iskolaigazgató lenni. Négy évvel később őt elvitte az ÁVH, és szó szerint halálra verték. Édesanyám életben maradt ugyan, de őt is megnyomorították, szegénykém haláláig ellátásra szorult. Kiheverhetetlen tragédia érte ekkor családunkat!
Gyulaként diplomázott…
A Muraközy név olyannyira szálka volt a múlt rendszer korifeusainak szemében, hogy Muraközy Tibor felvételi kérelmeit rendre elutasították. Így járt a Testnevelési Főiskolával is. Aztán egyszer merész ötlete támadt…
– Miután a teljes nevem Muraközy Tibor Gyula, ezért arra gondoltam, hogy megpróbálok Gyulaként felvételizni, pontosabban Muraközy T. Gyula néven. Ez bevált, felvettek, és el is végeztem a szakedzői képzést. Így hivatalosan is labdarúgóedző lett belőlem, Gyulaként....
A fociba menekült
Muraközy Tibor a sportba menekült, 41 éves koráig aktívan védett, majd később – civil foglalkozása mellett – edző is lett. Bár a Kistext és az Építők öregfiúk-csapataiban is játszott, az igazi visszatérés az 1990-es évek elején történt.
– A feleségem vette észre egy újsághirdetésben, hogy a SZAC csapata edzőt keres. Jelentkeztem, és szinte nincs olyan poszt, amelyet azóta ne töltöttem volna be. Dolgoztam kapusedzőként, foglalkoztam fiatalokkal és szakosztály-vezetőként. Egy súlyos sérülés miatt védeni már sajnos nem tudok, de a csapatot most is ugyanúgy szeretem. A SZAC mindig is egy nagy család volt, ezért a saját családom mellé idős koromra visszakaptam a másik családomat is! Boldog vagyok!
A szülők rehabilitációja
Egy olyan elismerés, mint a díszpolgári cím, általában egy életpálya elismerésének számít. Muraközy Tibor azonban más oldalról közelíti meg kitüntetését.
– Úgy gondolom, hogy én egész életemben csak a dolgomat tettem. Ezért nem is magam miatt örülök igazán a díszpolgári címnek, hanem a tragikus sorsú szüleim miatt. Nekik annyi volt a „bűnük”, hogy tisztességre, hitre és hazaszeretetre nevelték a gyermekeket. Úgy érzem, hogy kitüntetésemet szüleimnek kell ajánlanom! Ezzel talán őket is rehabilitálta a sors…
