Feledhetetlen kávéházi esték

Írta:  2015.07.24.
A nagy meleg ellenére is zsúfolásig telt július 16-án a Krúdy-kör rendezvényén a Zila Kávézó galériája. Irodalmi estjük hónapról hónapra visszahozza a régmúlt idők kávéházi hangulatát.

A harmadik évtizedét koptató Krúdy Gyula Irodalmi Kör immár több, mint öt éve havonta egy alkalommal a Zila Kávézóban rendezi meg zenés irodalmi estjét színesítve ezzel kerületünk kulturális életét. Ezeknek az összejöveteleknek emléket állítva született meg Szabó László újságíró Kávéházi esték című kötete, mely a kávéház és a művészet különleges összefonódásáról mesél.

– Nagyon örülök, hogy létrejöhetett ez a könyv, hiszen megőrzi azt a sok munkát, amit a Krúdy-kör és kávéház eddig közösen elért; visszahozva a jelenbe a múlt század első felének irodalmi kávéházi hangulatát és felelevenítve azt a különleges kapcsolatot, ami a művészeket egy-egy kávéházhoz fűzte. Reméljük a jövőben még sok-sok ilyen eseménynek adhatunk otthont, életben tartva a hagyományokat – mondta ifjabb Zila László ügyvezető.

A kiállításon Mátrai Ágnes festőművész, porcelán-kerámiadíszítő festő és Víg Anikó festőművész munkáit tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvényen részt vett Lévai István alpolgármester.