Keresztül-kasul a kerületen

Írta:  2015.07.09.
Ötnapos felfedezőtábort szervezett a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény. A kalandozás során a diákok megismerhettek több érdekes kerületi helyszínt.
A Tomory Lajos Pedagógia és Helytörténeti Gyűjtemény egész évben változatos programokat kínál kicsiknek és nagyoknak, iskolai csoportoknak és családoknak egyaránt, megismertetve a kerület történetét, nevezetes helyeit és személyeit. Nem volt ez másképp a nyár beköszöntével sem, ugyanis június 15-19 között öt napos felfedező kalandozást szerveztek a 8-12 éves kerületi gyerekeknek.

A tábor alatt a gyerekek megismerkedtek a gyűjtemény állandó és időszaki kiállításával, megnézték a lőrinci református templomot és a Grassalkovich-kápolnát, sétáltak a Bókay-telepen és kirándultak a Péterhalmi erdőben, ahol a gyűjtemény munkatársai és a táborozó gyermekek közösen bográcsoztak.
 

– A felfedező programokat játék és alkotás kísérte: öntöttünk téglát, az épületdíszítések ihlette képzeletbeli állatfigurákat rajzoltunk és kipróbáltuk a lúdtollal írást is – mondta Rozgonyi Sarolta múzeumpedagógus, a táborvezetője. – Emellett az öt nap alatt folyamatosan készítettük egy olyan helytörténeti társasjátékot, amely kerületünk nevezetes épületeit és hírességeit ismerteti meg a játékosokkal. A hét végén ezt a saját készítésű társast a tábor minden résztvevője hazavihette.

A népszerű kerületi kalandok augusztusban, a helytörténeti tábor második turnusában folytatódnak, mely program – a júniusihoz hasonlóan – szi