Színek harmóniája

Írta:  2015.08.29.

Nemcsics Antal festőművész, egyetemi tanár nevéhez fűződik a Coloroid színrendszer kidolgozása. A művész a kerület díszpolgára.

Nemcsics Antal festőművész, egyetemi tanár nevéhez fűződik a Coloroid színrendszer kidolgozása, városképi együttesek, középületek színének megtervezése. A kerület díszpolgára számos murális munkát készített középületekbe: mozaikokat, falképeket, színes üvegablakokat. Idén állandó kiállítása nyílt a pápai Esterházy-kastélyban.

Az 1927-ben Pápán született Nemcsics Antal gyermekkorában a szüleitől kapott festőkészlettel örökre „eljegyezte magát” a festészettel és azon keresztül a színekkel. Szülővárosában, élt középiskolai tanulmányainak befejezéséig. Az érettségi után felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1950-ben diplomázott Szőnyi István freskóosztályán, és tanári diplomát is szerzett. Először kisegítő tanárként dolgozott többek között a XVIII. kerületben, majd 1951-től a Budapesti Műszaki Egyetem rajz tanszéken kockológiát és alakrajzot, majd színdinamikát tanított. Színelméleti kutatásai keretében azt vizsgálta miként lehet környezetünket a színekkel emberibbé formálni.
A hatvanas években Magyarország kezdett a Nyugat felé nyitni, például az Ikarus gyár buszokat adott el Egyiptomnak, és paradicsomot szállítottunk Németországba. A megrendelők, a magyar gyártók számára ismeretlen betű- és számkombinációval határozták meg az áruk színét. A színkódok megfejtésére a minisztériumi illetékesek a színkutatásairól már ismert Nemcsics Antalt keresték fel az egyetemen. A művésztanár közölte velük, hogy a szóban forgó betű és számkombinációkhoz tartozó színek a Munsell színrendszer színatlaszában találhatók meg. Mivel egy Munsell színatlasz akkor tízezer dollárba került, megbízták „lekoppintásával”.

A Coloroid színrendszer

A színrendszer kidolgozása rengeteg hosszadalmas kísérlettel járt együtt – emlékezett vissza a professzor. – A Munsell színrendszert vizsgálva kiderült, hogy nem igazán jó, nagyon sok sötét és kevés világos színt tartalmaz, pedig az utóbbira nagyobb szükség van a környezet tervezésben. Ekkor született meg a gondolat, hogy új színrendszert hoz létre. Ez a Coloroid színrendszer, amelyet külföldön 1980-ban New Yorkban tett közzé. Ismertetésére sok országba meghívták.

Bizonyítania kellett

A kollegái irigykedni kezdtek rá, egyik feljelentette, hogy munkája kóklerség, lejáratja vele a szocialista tábort, a színek segítségével akarja megdönteni a rendszert. Felállítottak egy bizottságot csupa neves fizikussal, matematikussal. Nekik kellett bebizonyítania, hogy a Coloroid törvényei a való világ törvényei. A vizsgálat vége az lett, hogy a professzorok megállapították: a Coloroid valódi érték. Az egyetem bejelentette a Coloroidra épülő találmányait, melyek angol, német, japán, amerikai, svájci, magyar szabadalmakat kaptak.

Harmóniaküszöbre épülő színrendszer

Egyszerűségének, könnyen kezelhetőségének köszönhetően sokan és sok helyen alkalmazzák a Coloroid színrendszert, mert színjeleivel bármely színrendszer, színszabvány, színgyűjtemény, színatlasz, színregiszter bármely színe egzaktul definiálható, mert színtere folyamatos. A Magyar Szabványügyi Hivatal műszaki irányelv-ként jelentette meg 1981-ben, színszabványként 2000-ben. A nemzetközi szakirodalom azóta is rendszeresen hivatkozik rá. A Coloroid színrendszer lényege, hogy nem érzet-, hanem harmóniaküszöbökre épül, vagyis nem az emberi szem érzékenységén, hanem az ember ítéletalkotó képességén alapszik.


A tanár úr nemcsak az elmélettel foglalkozott, hanem nemzetközi díjakat nyert, képeket festett, több mint száz tudományos publikációt és könyvet írt, közük a Londonban, New Yorkban, Ottawában, Tokióban, Zürichben, Göttingenben, Sydneyben, Szingapúrban megjelent Colour Dynamics címűt, amelyet a világ sok egyetemén tankönyvként használnak.

Művészet a közért

Nemcsics Antal művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Ferenczy, Szőnyi István és a Laczkó Dezső Múzeumban. A nevéhez fűződnek többek között a Budai Várnegyed, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a budapesti metró színtervei Számos muráliát készített középületekbe: mint például rekesz mozaikot a Budai Várnegyedbe, freskót, seccót, üvegablakot Tata, Szeged, Lengyel, Pásztó, Edelény és még több város katolikus templomába.

6405 0

Életmű-kiállítás

A pápai Esterházy-kastélyban idén nyílt meg a festő, a színtervező és a színkutató munkássága előtt tisztelgő állandó tárlat. A csaknem 90 éves Nemcsics Antal életművének legfontosabb állomásait bemutató kiállítás minden darabjának pontos helyét maga az alkotó határozta meg azzal a céllal, hogy az életműve jól áttekinthető és értelmezhető legyen a látogatók számára. A természet elvű és absztrakt képek mellett láthatók mobilok, objektek, találmányok prototípusai, olyan különleges eszközök, amelyek rendkívül látványosan szemléltetik a színkutatások eredményeit. A nyolc helyiségből álló kiállítótér mellett hamarosan kutatószoba is helyet kap. Ez utóbbiban helyezik el Nemcsics professzor kutatási eredményeinek dokumentumait, a világ elismert tudósaival folytatott levelezését és azokat az anyagokat, amelyek segítségül szolgálnak a kutatóknak ahhoz, hogy a felmerült szakmai kérdésekre választ kapjanak.

Fülep Erzsébet