– Közismert, hogy egy-egy hatalom mindig saját legitimálására használja a történelmi eseményeket. Ön egy korábbi interjúban említette, hogy 1848 ma ismert mítoszát tulajdonképpen a Rákosi-korszakban találták ki.
– A centenárium évében alapjaiban változott meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc magyarázata. A tény az, hogy a 19. században az 1848. március 15-vel Pozsonyban, Bécsben és Pesten kezdődő események sora váltja ki a polgári átalakulást a Magyar Királyságban. Ez a „polgári” azonban nagyon rosszul csengő terminus volt 1949-ben, amikor a hatalom éppen azt demonstrálta, hogy forradalmat hajtott végre a polgári társadalom ellen. Mellékesnek tekintették tehát azt az alkotmányozó munkát, amely a pozsonyi diétán történt, azt a tárgyalássorozatot, amelyet arisztokraták vállaltak Bécsben az uralkodóházzal, és helyette egy alulról jövő forradalom mítoszát teremtették meg, élén a paraszti származású Petőfi Sándorral.
Nem engedték el a hallgatókat
– A nemesség szerepe tehát sokkal fontosabb volt, mint ahogy az a köztudatban él?
– Ezt jól szemlélteti egy érdekes példa. Amikor a bécsi forradalom kitör, még nincs programja. Gyakorlatilag a Pozsonyból érkező Kossuthéktól veszik át a főbb gondolatot: a feudális társadalomból polgári társadalommá kell alakulni. És aztán az egész polgári törvénykezést a nemesség valósítja meg. Erre joggal mondjuk, hogy le a kalappal előttük.
– Hogyan hathatott a magyar országgyűlés a bécsi forradalomra?
– Amikor Kossuthék megérkeznek Pozsonyból, a bécsi forradalmárok fogadják őket, élükön Alexander Bachhal, a későbbi belügyminiszterrel. Kossuthnak minden sarkon beszédet kell mondania, a nép pedig „Éljen Kossuth und die Ungarn” köszöntéssel fogadja őket. Különös, de a magyar küldöttség ekkor még egyáltalán nem örül a forradalomnak, ők ugyanis alkotmányos reformra készülnek tárgyalások útján. Tény viszont, hogy az „áprilisi törvényeket” az uralkodó nem írta volna alá, ha a közben kibontakozó pesti események nem gyakorolnak rá nyomást. A forradalom tehát három helyszínen zajlott valójában: Pozsonyban, Bécsben és Pesten.
– Igaz, hogy a pesti forradalom akár visszhangtalan is maradhatott volna, ha nincs aznap jószágvásár a városban?
– A vásárt pár nappal később tartották. Pest ebben az időben egy harmincezres német kisváros volt. A forradalmi megmozdulásokat eredetileg március 19-re, József napjára tervezték, amikor vásár volt a városban. Arra ugyanis vásározók és környékbeliek is érkeztek, így többségbe kerültek a magyarok. Az események azonban előbb kezdődtek meg, valahonnan tehát magyar nyelvű hallgatóságot kellett keríteni, akik – ellentétben a német polgárokkal – képesek voltak rezonálni a forradalmi eszmékre. Ők voltak az egyetemisták. Csakhogy a forradalmárok hiába agitáltak az egyetemeken, a professzorok nem engedték el a hallgatókat. Meg kellett várni, amíg vége lett az óráknak, ezért tartották a nagygyűlést délután.
A mítosz összeköt
– Miért sikkadt el az évtizedek során az alkotmányozás, a törvénykezés fontosságának gondolata?
– Érdekesebb volt a forradalmi mítosz. Ennek egyébként nagyon fontos szerepük van az emberek életében. A történelem az a matematika, a mítosz pedig a költészet, amely élvezetesebb, szerethetőbb. Hogy mennyire más a valóság, mint a legendárium, jól mutatja például Jókai naplójának néhány részlete, amelyben az író azt fejtegeti, hogy milyen könnyű volt a franciáknak, ott el lehetett kergetni a királyt, a parlamentet át lehetett alakítani alkotmányozó nemzetgyűléssé, bezzeg Pest, itt se király, se parlament, hogy lehet itt forradalmat csinálni?! Gondoljuk meg, a Tizenkét pontot is Pest polgármesterével, Rottenbillerrel íratták végül alá, aki azért mégsem a király. A mítosz ennek ellenére erős színekkel festi meg a pesti forradalmat, és nekem az a véleményem, hogy ez rendjén is van így. Fontos, hogy ismerjük a tényeket, de a hit, a mítosz tart össze bennünket.
