„Nagyon sok tehetséges fiatalunk van. Dani kiemelkedően az” – írta egy lelkes olvasó a Virtuózok hivatalos Facebook-oldalán közzétett temérdek hozzászólás egyikében még az első szerepléseket követően.
Azóta már bebizonyosodott: Lugosi Dániel Ali nemcsak kiemelkedő tehetség, hanem kategóriájában a verseny legjobbja is. A december 13-i döntőben Carl Maria von Weber egyik klarinétművével véglegesen meggyőzte a zsűrit, amely neki ítélte a korosztályi első díjat.
A XVIII. kerületiek számára igencsak kedves, sőt talán személyes ismerős is lehet a fiatal győztes, aki egyszerre két intézményben folytat tanulmányokat: a Vörösmarty gimnáziumban és a bécsi zeneakadémián.
A péntek esti döntő korcsoportgyőztesei még egyszer színpadra állnak majd, hogy megküzdjenek a Virtuózok „abszolút fődíjasa” címért – a december 19-i élő adásban (fináléban) már a nézők szavazatai döntenek. Másnap, december 20-án Virtuózok-gálaestet rendeznek a SYMA-csarnokban a döntő szereplőinek részvételével.
Fotó: MTI