Kökény-Kovács Ildikó építész tus és akvarell útirajzaiból nyílt kiállítás november 29-én a Kondor Béla Közösségi Ház emeleti galériájában.
– Templomok, kikötők, kávéházak, homlokzatok és utcai hangulatok, amik szinte megszólítják az embert Kökény-Kovács Ildikó képeiről – mondta Mújdricza Péter építész, művészeti író a kiállítás megnyitóján. – Kozmikus otthonosság sugárzik ezekből a képekből, amelyek láttán az arra járók is részesei lesznek az alkotói folyamatnak, és rácsodálkoznak azokra a helyekre, amiken talán mindennap otthagyják lábuk nyomát.
A tárlat képei Rómától Budapesten át vidéki városokig számtalan helyszínt mutatnak be egyszerűnek tűnő, mégis igen részletgazdag technikával. A képeken azonban nem látszik se több, se kevesebb, mint hogy az alkotó Aquinói Szent Tamás szavait követte, miszerint: „A dolgok valósága a fényük maga, és a szépség a megismerés képességével kapcsolatos.”
Az eseményen a vendégeket Czinczkyné Fejes Mónika művelődésszervező köszöntötte. A megnyitót Zoltán Dominika és Zoltán Áron színművészhallgató verses-dalos előadással színesítette. A tárlat a művelődési ház nyitvatartási idejében december 10-ig tekinthető meg.