„Jó, jó, jó, de jó nekem!” – fogják egészen biztosan több ezren együtt énekelni az utóbbi évek egyik legsikeresebb dalát a Szeptemberi Kóstolón. A dal szerzője és előadója, a hazai fesztiválok gyakori vendége, az Ocho Macho zenekar ugyanis több sztárcsapattal és -előadóval egyetemben a háromnapos eseménysorozat vendége lesz.
Fesztiváltörténet
Fordulat volt a Bókay-kert rendezvényeinek történetében a 2011-es év, amikor a megszokott – és nem csak a kerületiek által kedvelt – szeptemberi fesztivál új tartalmat kapott. Az egykori baráti bográcsversenyek köré szerveződő, kulturális eseményekkel színesített piknik ekkor indult el azon az úton, amelyen aztán rövid időn belül igényes és saját arculatú gasztronómiai és kulturális fesztivállá tudott növekedni, miközben képes volt megőrizni a tradícióit.
2012-től már három napon át ünnepelhettek a Szeptemberi Kóstoló versenyzői és látogatói a Bókay-kertben, s újabb műfajokban – grill- és halételek, illetve egytálételek készítésében – is kipróbálhatták magukat a főzni szeretők. Ezzel együtt a kulturális program is bővült, a színvonala pedig egyre emelkedett. A kóstoló közönsége számára ma már természetes, hogy ugyanazok a nagy nevek fordulnak meg itt, mint bármely másik vezető hazai fesztiválon.
Balázs Fecó, Harcsa Veronika, Alma, PUF
− A magyar pop klasszikusai közül a Karthago, Balázs Fecó és a KFT lép színpadra az eseményen, hasonlóan nagy nevek képviselik az alternatív vonalat is: itt lesz a Pál Utcai Fiúk, a Belmondo, Ocho Macho. Az újabb generációkat többek között Dér Heni, Gáspár Laci és az Irigy Hónaljmirigy képviseli, a gyerekeket pedig a nélkülözhetetlen Mohabá mellett az Alma együttes is szórakoztatja. Érdekesség a Szabadtéri Színpad szombati műsora: itt fesztivál szerveződik a fesztiválban, hiszen a kerületi illetőségű Serica együttes meghívására a ír-kelta zene és tánc hazai kiváló képviselői váltják egymást a pódiumon – tájékoztatott Csempesz Iván főszervező, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Sport, Rendezvény és Média Divíziójának vezetője.
Mit eszünk, mit iszunk?
A Szeptemberi Kóstoló középpontjában azonban e bőséges kulturális kínálat ellenére is a gasztronómia áll. A kerületi közösségek – cégek, civil szervezetek, sportegyesületek, baráti társaságok – jelentkezését három kategóriában várják a főzőversenyre: pörkölt, grill- és halételek.
A tavalyi fesztiválon – újdonságként – főszerepet kaptak a cseh ételek, és velük együtt a cseh sörök. Idén kiváló borokat és ezekből készülő fröccsöket kóstolhatnak a fesztiválozók. A kivételt a Szabadtéri színpadnál szerveződő kelta minifesztivál jelenti, ahol ír söröket vernek csapra.
Az előző évekhez képest érdekes újítás, hogy a főzőversenyre jelentkezőket külön kulturális kínálat várja. Őket ugyanis alkotás közben pantomimes, prímás és karikaturista szórakoztatja majd.
Szeptemberi Kóstoló: szeptember 5–7. (péntek–vasárnap) Péntek Nagyszínpad 16.30–17.30: 3 Generáció együttes 18.30–20.00: Karthago 20.30–22.00: KFT Szombat Nagyszínpad 10.30–11.00: Pixie Dance táncformáció 11.00–11.30: Park Aerobic 12.00–13.00: Pozitív zenekar 13.00–13.30: New Dance World 13.30–14.00: Children of Distance 14.00–14.30: Dér Heni 15.00–16.00: New Level Empire 16.00–17.00: Irigy Hónaljmirigy 17.00–18.00: Gáspár Laci 18.30–20.00: Belmondo 20.30–22.00: Balázs Fecó Live EGÉSZ NAP CLASSIC DISCO PARTI A NAGYSZÍNPADNÁL – DJ LOTTERS Fesztiválszínpad 10.00–11.30: Fourtissimo 11.30–13.00: Bozsó József és Termi Trixi operettműsora 13.00–14.00: Borra-Való Énekegyüttes 14.00–15.00: A felnőtt főzőverseny eredményhirdetése Kovács Lázárral 15.30–16.30: Zolbert Jazz 17.00–18.30: Harcsa Veronika Quartet 19.00–20.30: Pál Utcai Fiúk Szabadtéri színpad 15.30–16.00: A Tébláb táncosai 16.00–16.30: Sunny Side Up zenekar 16.30–17.00: Budapest Skót Táncklub 17.15–17.50: Red Locks 18.00–18.25: Harcosok Táncosai 18.25–18.35 Boxty Band 18.40–19.40: Jolly Jackers 20.00–20.45: Serica 21.00–21.55: Punk Whiskey Vasárnap Fesztiválszínpad Műsorvezető: Mohai Tibor – Mohabá 10.00–11.00: Portéka Színpad – vásári komédia 11.30–12.30: Alma együttes 13.00–14.00: Group’N’Swing 14.00–15.00: A gyermek főzőverseny eredményhirdetése 15.00–16.30: Ocho Macho 17.00–18.30: Gesarol A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. |