– Régen gondoltunk már arra, hogy kisméretű képekből kellene kiállítást rendezni – mondta Huller Ágoston. – Bakos Tamásnak támadt az az ötlete, hogy ha a témánkat tömören akarjuk kifejezni, akkor válasszuk a kiállítás témájául a haikut, amely a japán költészet jellegzetes, ismert versformája.
Magyar József így fogalmazott a haikuról:
– A haiku alakilag kötött japán verselés, amelyet ebben a formában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen lefordítani, így aligha lehetséges a képzőművészet formanyelvére átültetni. Ezért a közönségnek „haikusodnia” kell. A haikuban és egy képzőművészeti alkotásban egyaránt erős hangsúlyt kap a befogadás alkotó jellege. A képek akkor is élnek, ha a néző hozzárakja az élményeit, a történeteit, így válik részesévé egy folyamatnak.
Bakos Tamás tollából pedig ezt olvashatjuk a kiállítás meghívóján: „A haiku a percemberke létkozmológiája. A nagy lehetőség, hogy a mindennapok hangyaszituációjában a világmindenség élményét birtokoljuk pillanatokra, szemvillanásra.”
– Egy távoli kultúra költői eszenciája, a szemlélődő ember bölcsessége – vallja Bodnár Imre. – Időfolyam megragadása három sorban. Egyszerre képes kifejezni pillanatot és végtelent, drámát és katarzist, bölcsességet és játékosságot.
A március 7-ig látható tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg. A megnyitó vendége volt Jaszuda Kunihiko, a Japán Nagykövetség kulturális osztályának vezetője, Kucsák László országgyűlési képviselő, alpolgármester. A műsorban a Budapesti Japán Iskola működött közre.
