A közös fellépés előzménye az volt, hogy a kőbányai Szent László Általános Iskola kapcsolatban áll az Esterházy Magánalapítvánnyal, mivel már korábban is koncerteztek a meghívásukra. A kőbányai intézmény ezúttal „kooperációs” hangversenyre invitálta a XVII. kerületi Bartók Béla és a XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskolát.
A X. kerületet a Szent László Általános Iskola Kicsinyek kórusa és Harmónia gyermekkara, a XVII. kerületet a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Piccolo fúvószenekara, Vadalmák citerazenekara és népi énekcsoportja képviselte. Kerületünkből a Dohnányi zeneiskola gitáregyüttese és harmonikaegyüttese működött közre Draskóczy Zoltán, illetve Deli Zsolt vezényletével. Szólót énekelt Visky Dénes, valamint az iskola több növendéke.
A fiatal zenészek a műsorban ismert magyar és német szerzők kórus- és hangszeres műveit adták elő. Mozart- és Haydn-darabok mellett főleg Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Szőnyi Erzsébet zenéje csendült fel.
A rendezvény záróakkordjaként a Dohnányi Ernő zeneiskola növendékei Draskóczy Zoltán vezényletével a közönséget is bevonták az örömzenélésbe, és A muzsika hangja című musical egyik legszebb betétdalát (Edelweiss) énekelték el együtt németül.
A koncertet a kastélyt működtető Esterházy Magánalapítvány támogatta. Az esemény fővédnöke Szalay-Bobrovnicky Vince, Magyarország bécsi nagykövete volt, a koncert támogatói – akik a rendezvényen személyesen is megjelentek – György István, Budapest főpolgármester-helyettese, Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Kucsák László XVIII. kerületi alpolgármester, továbbá Riz Levente, Rákosmente polgármestere. A művészetkedvelő közönség tagjaként Ughy Attila polgármester is részt vett az eseményen.
Fotók: Oszvald György