Városkép: −Közismert, hogy Pestszentlőrinc, mint Budapest kapuja stratégiailag fontos területnek számít katonai szempontból. A forradalomban is különleges szerepet töltött be?
Babucs Zoltán: − A forradalmi események hasonlóképpen folytak le, mint a főváros más területein, de egy fontos különbség mégis akad: tudtommal itt nem történt lincselés. A felkelők foglyaikat a rendőrségre kísérték, és átadták őrzésre. Sajátossá teszi még a kerület helyzetét az is, hogy a területén két laktanya is működött – a Stromfeld laktanya Vecsés külterületén, illetve a Beloiannisz laktanya a Királyhágó és a Halomi út között –, ám egyik parancsnoksága sem avatkozott bele az eseményekbe. Pestszentlőrinc szerepe november 4. után vált különösen fontossá.
Kilőtt tankok
V:−Kik a saját hősei a lőrinci 1956-os eseményeknek?
BZ:− Szántó Farkas Béla főhadnagy nevét kell először említeni, aki a szabadságáról visszatérő tisztként november 4-én csatlakozott a nemzetőrséghez, és megszervezte a Béke téri ellenállást. Forró András főhadnagy a helyetteseként segítette őt. A Béke térnél két légvédelmi löveget helyeztek tüzelőállásba, ezeket nem csak légi, hanem földi célok megsemmisítésére használták. November 5-re a lőrinci temetőhöz húzódtak vissza, két nap múlva már az iparvasútnál küzdöttek, ahol kilőttek egy szovjet tehergépkocsit, a rajta utazó katonákat pedig a Bókay iskolába kísérték. Az elfogottak további sorsáról nincs adat, ez is oka lehetett annak, hogy Szántót később halálra, Forrót pedig börtönre ítélték.
V:−A Fröhling-pékség előtti sortűz, a Béke téri események és az iparvasút melletti küzdelem az ismertebb események közé tartoznak. Folyták más gócokban is küzdelmek?
BZ:−Természetesen. Egy kiugró esemény november 8-án a Piros iskolánál történt. Tusch József és társai nehézfegyverzethez jutottak, amivel kilőttek egy harckocsit. A pékség előtti sortűz ezt követően történt, nem kizárt, hogy a tank kilövése is idegessé tette a szovjeteket.
Az utolsó rádióadás
BZ:−Ha visszatekintünk a szovjet invázió időszakára – amelyet az ottani hadvezetés „Forgószél hadműveletnek” nevezett el –, azt látjuk, hogy a Magyar Néphadsereg gyakorlatilag lábhoz tett fegyverrel figyelte az eseményeket. Ép ésszel gondolkodva azt kell mondanunk: szerencsére. Ha ugyanis a hadsereg megpróbált volna ellenállni, egészen biztos, hogy sokkal több vér folyik, és nagyobb a pusztítás. A közben kitört szuezi válság apropóján nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországnak senki nem segít, Hruscsov ebben a térségben szabad kezet és fegyveres támogatást kapott. Az ellenállásban tehát nemzetőrök vettek részt, akiknek csak lokális szerveződésre volt lehetőségük.
V:−Kik voltak a nemzetőrök?
BZ:−Szinte kivétel nélkül fiatalok. Azok a középkorúak, akik túlélték a világháború harctereit, esetleg szovjet hadifogságban is megfordultak, tudták, hogy puskákkal győzni a T-34-esek ellen lehetetlen. Bár igaz, sűrűn lakott területen a páncélosok védtelenebbek.
V:−Ezzel tisztában volt a szovjet hadvezetés?
BZ:−Tisztában kellett lennie, ezért nehezen érthető, miért ezt a harcmodort választották. 1944 decemberében a Budapestet ostromló szovjet páncélosok súlyos veszteségeket szenvedtek a kis utcákból, kapualjakból, házak tetejéről támadó német és magyar katonáktól. 1956 novemberében mégis megint beküldték a tankokat a házak közé. E hiba miatt lehetett egy ideig helyi sikereket elérni, de a „Forgószelet” aztán már nem lehetett megállítani. Sok olyan emberrel volt alkalmam beszélgetni, aki átélték az akkori eseményeket. Érdekes, hogy az október 23. és november 4. közötti időszakra mindenki úgy emlékszik vissza, hogy még az időjárás is csodálatos volt. A november 4-vel kibontakozó dráma, amely Nagy Imre utolsó, kétségbeesett rádióüzenetével kezdődött, már mindenkiben más képzeteket kelt.
