Vajon mit adott nekünk, a XXI. század magyarságának 1848–49? Valóban sikertelen volt a forradalom? Erről és a közelgő ünnep történetéről is kérdeztük Kedves Gyula történészt, aki idén a XVIII. kerületi megemlékezések szónokaként idézi majd fel a 165 éves emlékeket.
Csak a harctéren vesztettünk
Ha csak a csatatéren lezajlott eseményeket nézzük, akkor a magyar honvédség valóban vereséget szenvedett az orosz cári erők bekapcsolódásával leküzdhetetlen túlerőbe kerülő ellenséggel szemben.
– Más szemszögből nézve viszont elmondható, hogy a forradalom sikeres volt. A polgári alkotmány megszületett, a jobbágyfelszabadítás visszavonhatatlanná vált. A szabadságharcot katonailag leverték, de amit elvesztettünk a csatatéren, azt a tárgyalóasztalnál egy idő után, ha nem is teljes egészében, visszanyertük – mondta Kedves Gyula. – 1867-ben ugyanaz a 48-as nemzedék tető alá tudta hozni azt a kompromisszumot, amely legalább részleges lehetőséget biztosított a demokrácia kialakulására és a gazdasági fejlődésre. Ennek köszönhetően a magyar történelemben a XIX. és a XX. század fordulójára sikerült leginkább megközelíteni az olyan nagyon vágyott nyugat-európai színvonalat mind társadalmi, mind gazdasági értelemben.
| A megemlékezést nem lehetett megtiltani A hivatalos megemlékezések a 1920-as években kezdődtek, s az emberek a második világháború utáni években és a Kádár-rendszerben is megtartották az emlékezetükben. – A polgári Magyarország megszületésétől kezdve minden nemzeti gondolkodású ember emlékezett és ünnepelt március 15-én. Az 1950-es években ez nehezebb volt, de később ez is enyhült valamelyest. Én egy szabolcsi faluban nevelkedtem, és az iskolában komoly megemlékezéseket tartottunk, történelmi vetélkedővel. Tisztességes emberek a diktatúra, a Kádár-rendszer idején is megemlékeztek március 15-ről. Igaz, nem mindig méltó közegben, ünnepi körülmények között egy iskolában, mert olyan is adódott, hogy Budapesten a rendőrök végigverték az utcán felvonuló diákokat. De az ünneplést az emberek lelkéből fakadó szabadság iránti vágy 1848-tól folyamatosan indukálta – mondta a történész. |
A történész úgy véli, hogy a becsülettel végigküzdött szabadságharc fontos muníció volt a magyarság számára, mert enélkül nem jött volna létre a kiegyezés. A nemzet bizonyította, hogy a vele való együttműködés nélkül nem lehet politizálni a dunai monarchiában.
– Nem azért verték le a szabadságharcot, mert gyengék voltunk, hanem azért, mert a birodalmi vezetés természetellenes szövetségre lépett az orosz birodalommal. Ha úgy vesszük, a Habsburgok nem voltak képesek a saját erejükből megoldani a válságot.
Az összefogás üzenete
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számtalan dolgot üzen a mának. A történész szerint a legfontosabb üzenet az összefogás szükségessége.
– Nemcsak arról van szó, hogy az azonosan gondolkodó emberek fogjanak össze, mert közösen többre megyünk, hanem arról is, hogy akkor volt egy olyan politikusnemzedék, amely ügyesen kompromisszumot talált az egymástól távol álló eszmék között is. 1848 tavaszára kialakult Magyarországon egy olyan nemzeti összefogás, amire addig sem nagyon volt példa, azóta pedig biztosan nem. Ha nem is homlokegyenest ellenkező, de egymástól távol álló eszmei áramlatokat képviselő férfiak is képesek voltak kezet nyújtani egymásnak a cél elérése, a történelem által kínált lehetőség kihasználása érdekében.
Az összefogás az egyszerű emberek körében is érezhető volt, a honvédeket mindenki támogatta, a társadalom fenn tudta tartani a hadsereget, amelynek gyakran a civil emberek is úgymond részévé váltak.
A nemzet ünnepe
Talán nem annyira közismert, hogy 1848. március 15-ét már az első évfordulón megünnepelték. Igaz, nem a császári csapatok által megszállt Pesten, hanem az ideiglenes fővárosban, Debrecenben.
– A városban hivatalos ünnepséget szerveztek, a Nagyerdőben ökörsütés volt, csapra verték a hordókat, és ott díszelegtek a kiképzés alatt lévő és az ideiglenes főváros védelmét ellátó katonai alakulatok. A népünnepélyen felhangzott a Rákóczi induló is – idézte fel a régmúlt történéseit Kedves Gyula.
A szabadságharc leverése után sem merültek feledésbe a hősök. A dualizmus korában divat volt megünnepelni március 15-ét, de a hivatalos politika nem nagyon tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a szabadságharcot vérbe fojtó, majd 1867-ben a magyar nemzettel kiegyező uralkodó, Ferenc József személye ugyanaz.
– A március 15-i évforduló így nem nagyon volt alkalmas hivatalos állami ünnepnek, ezért kényszerűségből azt találták ki, hogy április 11-én legyenek a megemlékezések. Magát március 15-ét csak a független Magyarország megszületését követően lehetett nemzeti ünneppé nyilvánítani, miközben nem hivatalosan már generációk óta ünnepelték a napot.
