Sokszínű program az ünnepi alkalomra
Az iskola tanulóin kívül szülők, tanárok, kerületi vezetők ültek a nézőtéren, akik egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a többórás színvonalas gálán, amelyen kórusmű, opera, operett, musical, rock, vers és tánc egyaránt volt.
– Itt vannak velünk azok – folytatta az igazgatónő -, akik hitet tettek a művészeti nevelés mellett, akik tudják, hogy a művészetek, a nyelvek tanítása, a műveltség gyarapítása az egyik leghasznosabb tevékenység. És itt vannak köztünk a gimnázium még élő alapító tagjai: Kissné Lakatos Erzsébet, Balogh Elekné, Szőke Lászlóné és Pásztor Józsefné, akiknek mind a mai napig hálásak vagyunk. Tizenhat tanárral jött létre a gimnázium, az általános iskola épülete lett a befogadó, s nem kevés konfliktussal lassan összecsiszolódott a két tagozat. Köszönet illeti a Csontváry iskola és a Kondor Béla Közösségi Ház vezetőségét, amiért tanóráink és rendezvényeink megtartásában rendszeresen kisegítenek. A gimnázium létrejöttével kialakult egy új, szakmai profizmusra törekvő, gyermekszerető tantestület.
Kucsák László kívánt további sikereket
A Vörösmarty Gimnáziumban folyó szakmai munka elismerése az, hogy az iskola az ELTE és a Zeneakadémia gyakorlóhelye. Az igazgatónőtől az „erős szülői háttér”, azaz a szülők is kaptak dicséretet az odaadó munkáért, amellyel rendszeresen segítik az intézményt, és természetesen kijutott a dicséretből és köszönetből az önkormányzatnak is a támogatásért, az eredményes együttműködésért. Kucsák László alpolgármester beszédében további sikereket kívánt az elkövetkező évtizedek pedagógiai munkájához.
Zárásként elhangzott Kodály Zoltán híres idézete: „Csak boldog gyermekekből lehet boldog felnőtt, csak boldog felnőttekből lehet boldog ország. E boldogság kulcsa pedig a pedagógusok kezében van.” Jó jel a jövőre nézve: a Vörösmarty gimnázium gáláján csak boldog gyerekeket láttunk…
Oklevelek, elismerések
És volt egy tánc...