A Kényszerkirándulás a Szovjetunóba című könyv bemutatóját március 6-án tartották a Kommunizmuskutató Intézetben. Horváth Miklós, a politikatudomány doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára rövid előadásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc győzött, de ezt követően a szovjet vezetés szabályos háborús cselekményekkel állította vissza a kommunista hatalmat.
– A szocializmus alapjainak felszámolása a legtöbb területen november első napjaira befejeződött. A szovjetek számára bizonyossá vált, hogy vagy kiengedik a kezükből Magyarországot, vagy újabb összehangolt támadással visszaállítják a szovjet érdekeket kiszolgáló magyar kommunista párt, az MDP, illetve az MSZMP hatalmát – mondta Horváth Miklós, majd az előadásában kifejtette, hogy a szovjet rezsim a fennállása idején nemegyszer folyamodott emberek meghatározott csoportjának vagy akár teljes etnikai közösségeknek a deportálásához.
– Az Állambiztonsági Bizottság, a KGB által 1956 novemberében végrehajtott deportálások célja a magyar nép ellenállásának megtörése, a régi-új kommunista vezetőség uralmának mielőbbi megszilárdítása, a klinikai halál állapotában lévő szocialista rendszer feltámasztása volt – fogalmazott a szerzőpáros magyar tagja.
A kötet első része az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő deportálások történelmi háttértanulmánya. Ezt egy olyan dokumentumgyűjtemény követi, amelyet a szerzők a KGB-nek a deportálásokról szóló 18 kötetnyi, összesen 1246 ügyiratából válogattak össze. A 141 idézett dokumentum nemcsak a deportálások körülményeiről tudósít, hanem a forradalom eseményeiről is új információkat tartalmaz.
A kötetben megtalálhatók a deportáltak minden eddiginél részletesebben összegyűjtött adatai is.
Az 1956-os forradalmat lezáró szovjet hadműveletek során végül 19 településről összesen 860 embert vittek el a KGB-szervek, Ungvár és Sztrij börtönébe. Mivel mindkét börtön gyűjtőhelynek számított, várható volt, hogy a foglyokat nem engedik haza, hanem munkatáborokba szállítják.
Horváth Miklós és Olekszandr Pahirya egyetértett abban, hogy ez nagy valószínűséggel csak azért nem történt meg, mert a deportálás híre Nyugatra is eljutott, és a nagy nemzetközi felháborodásnak köszönhetően 1957 januárjában az utolsó ember is hazatérhetett. Az elhurcoltak között egyébként nők és gyerekek is voltak. Horváth Miklós szerint arról nincs részletes kimutatás, hogy a visszahozott deportáltak közül itthon végül hányat ítéltek szabadságvesztésre, de az tudható, hogy hét embert kivégeztek. Közülük az akkor 26 éves Molnár Károly részt vett a XVIII. kerületi pártbizottság elleni tüntetésen, majd az épület fegyveres elfoglalásában. A kerületi fegyveres csoporthoz csatlakozva házkutatásokban, államvédelmi beosztottak előállításában vett részt. Szervezkedés vezetése és egyéb vádak alapján 1957. december 4-én életfogytiglanra ítélték őt, amit másodfokon halálos ítéletre súlyosbították. Molnár Károlyt 1958. július 5-én végezték ki.