Az író – a könyvéhez hasonlóan a közönséget is kérdésekre biztatva – apró üzeneteket, gondolatokat fogalmazott meg a szeretetről, egymás megismerésének, elfogadásának a fontosságáról és arról, hogy ebben mi a művészet, a művész szerepe.
– A művészet lényege az, hogy összekösse a látható, testben élő emberek lelkületét a láthatatlan, szellemvilágban élő emberi lelkekkel – mondta, rámutatva: egy közösségnek is ez, illetve ez kell, hogy legyen az összetartó ereje.
– Ha nincs ott a magasabb világ áldása az alacsonyan élő emberek között, ha nincs olyan, aki meg tudná idézni a magasabb világ jelenlétét, akkor az egy terméketlen közösség, egy elvetélt kapcsolat. Az olyan, mint napsütés és eső nélkül élni: száraz, kietlen, terméketlen és zűrzavaros – fogalmazott a hazai ezoterikus irodalom egyik legismertebb alkotója. – Kell, hogy legyen valami, amit mi nem látunk, és nem tudunk róla, amit csak sejtünk és érzünk. Akármilyen materialisták vagyunk, akármilyen rögeszmésen mondjuk is azt, hogy csak egyszer élünk… Aki igazi művész, igazi költő, igazi zenész vagy pláne igazi pap volt, az nem működhetett anélkül, hogy a Szent Szellemet ne idézte volna meg. Alapvető dolog, hogy az az emberi közösség – legyen az két ember, egy család, egy nép –, amelyik nincs kapcsolatban azokkal a szellemiségekkel, amelyektől a jóindulat, a szeretet, az áldás és a bölcsesség árad, a vesztébe rohan. Az leszakadt a gyökereiről.
