Jóleső érzés, hogy egy magyar módszer még mindig hódít, követőkre talál a világban, ugyan akkor kevésbé jó érzés, hogy éppen szülő hazájában kezelik mostohán úgy általában az általános és középiskolákban. Persze vannak üdítő kivételek, ahol még mindig magas szinten hódolnak a Kodály-módszernek. Ilyen a lőrinci Vörösmarty, ahol sorra nőnek ki a jobbnál jobb kórusok, énekesek és zenészek, aminek magunk is tanúi lehettünk az igen nívós karácsonyi koncertjükön. Hírük messzire szállt a zene szárnyán, egészen a világ túlsó feléig, Japánig, ahonnan minden évben jönnek a kíváncsi énektanárok, ellesni a nagy titkot: miért szól oly szépen, tisztán a magyar hang, a magyar zene? Most az év elején ötvenen adták egymásnak a kilincset az iskolában, s csak ültek és ámultak, hallgattak és kérdeztek, hogy amikor hazamennek, csak üljenek és meséljenek a csodáról, amit feltétlenül át kell adni kis tanítványaiknak. A szakértő, Molnár Zsuzsa tanárnő pedig csak fáradhatatlanul beszél, magyaráz felnőtt, japán „diákjainak”. A ritmus, hallás és szolmizációs gyakorlatok egymást követték, utána pedig az érdeklődő kérdések.

Praktikák a hangképzásben

A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogyan lehet elindulni a Kodály-módszerben, mire, milyen alapokra kell a hangsúlyt helyezni, vannak-e praktikák arra, hogyan képzik a hangot? Azt is megkérdezték, a gyerekek mindig ilyen jók vagy csak a tiszteletükre? (A válasz egyszerű: ezek a gyerekek mindig ilyen jók!) A japán zenepedagógusok azt még értik, hogy a zenei alapokat, hogyan rakják le a kicsiknél, de a magasabb osztályokban, hogyan kell ezt a módszert hatásosan alkalmazni? Hasunuma tanár úr Gotoda Fukiko tanárnővel évek óta szervezik ide tanulmányútjaikat, a népes küldöttségből többen visszajárók, csak néhányan újak.
- A visszajáróknak miért éri meg újra és újra Magyarországra jönni, mi mást tudnak ellesni, mint az előző években? – kérdeztem Hasunuma úrtól.
- Az ideutazók többségét rabul ejtette a Kodály-módszer és az itteni zenetanárok lelkesedése, szakértelme, akik mindig tudnak valami újjal, mással szolgálni, amiből csak tanulhatunk – válaszolta. – Alapjaiban eltér a magyar zenepedagógia a japántól, aminek a lényegét nem is lehet egy alkalommal felfogni, pláne elsajátítani, ezért többször kell idejönni. Amit ebben a csodálatos módszerben a zenén túl érzünk, és igen vonzó a számunkra, a pedagógiai, nevelési szempontok, mert azt tapasztaljuk , hogy a zene szeretetével, segítségével, nem csak zenészeket, énekeseket, hanem embert is nevelnek. Ezek a gyerekek felnőttként sokkal békésebb, jobb emberekké válnak, kapcsolataik kiegyensúlyozottabbak. Ezt a titkot szeretnénk megfejteni, ezért kell ide többször eljönni, tanulmányozni, hogy nálunk is ilyen magas színvonalú zenei képzésben részesüljenek gyermekeink.
- Évtizedek óta idejárnak…
- S nem csak mi jövünk Kodály országába, hanem innen is sokan utaznak hozzánk rendszeresen zenetanárok. Látja, annak ellenére, hogy valóban igen régóta ismert a nagy zeneszerző módszere Japánban, és igyekszünk mindent ellesni a magyaroktól, mégis igen hosszú út, fáradságos munka áll előttünk, hogy megfejtsük a titkot, mitől szólnak a magyar kórusok olyan szépen?

Szabadon, békességben élni

Gotoda Fukiko negyedszázada szervez hozzánk évente többször is Kodály-utakat. Bátyja örökségét viszi tovább, aki a Japán Állami Televízió zenei főszerkesztője volt. Néhány éve a Vörösmarty és egy japán kórus közösen adott koncertet a Vakok Állami Intézetében. Fukiko asszonytól kérdeztem: hallott róla, hogy nálunk az utóbbi években nagyon megkopott a Kodály-módszer nimbusza?
- Sajnálattal vesszük tudomásul – válaszolta -, pedig ez a legcsodálatosabb zenepedagógiai módszer, amelyet a világban megismertünk, ami arra is tanít, hogy az ember szabadon, és mégis egymással békességben éljen a földön…