Szívesen választotta volna megélhetésnek a fazekasságot
Ódor Katalin, a PIK igazgatója üdvözlő szavai után Badó Beatrix népi iparművész nyitotta meg a kiállítást, akinek a kiállító a tanítványa volt.
Bálint Zoltán eredetileg a lakatosszakmát sajátította el, és mivel mindig is érdekelték a művészetek, korábban a Színházak Központi Műtermében dolgozott, ahol díszleteket készített. Amikor a munkahelye megszűnt, a Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolájában kitanulta a fazekasmesterséget.
Ezek mind szabadidőben készültek
Mint mondta, nagy szeretettel agyagozik, és szívesen választotta volna azt megélhetésének is, de az olcsó tucatárukkal nem tudta felvenni az árversenyt. Így egy kaputechnikával foglalkozó cégnél dolgozik, és a szabad idejében kerámiázik. Évek óta alkot karácsonyi jellegű dísztárgyakat. A PIK-beli kiállításra ezek mellett elhozta a vizsgamunkaként készített étkészletet, korsót, tálakat, fali tányérokat is.
A tárlat január 6-ig tekinthető meg, hétköznapokon 8–20 óráig, szombaton és vasárnap 9–14 óráig.