Merthogy Ábelnek – aki ismeri, csak így emlegeti – mindenütt vannak barátai. A Hajdúságban született, gyerekként családja révén került a vegyiparáról híres településre, Leninvárosba (később Tiszaújváros), az egyetem végeztével pedig a TVK-nál dolgozott labormérnökként. Ekkor vett éles fordulatot az élete.
A közösségszervező
Ábel ilyen vidám természetű ember
Ábel tréfásan mindig azt mondja, egykeként nőtt föl, ezért kicsit túlnőtt az egója. Az egyetemi évek, majd a Mobil Klub vezetése erre rátett néhány lapáttal, ugyanakkor igaz, hogy egy profi közösségszervező ember pattant ki ebből az iparvárosi pinceklubból. Kirándulások, koncertek, előadások, sőt egy, a klub későbbi bezárása elleni tüntetés fűződik a nevéhez, no és a 90-es években alapított szanticskai folktábor, amelyben rengeteg zenész és irodalmár megfordult a Kalákásoktól és Sebőéktől Zalán Tiborig.
A közösségépítést Ábel a kerületbe költözve is folytatta: a mai Polgárok Háza épületében szervezett sikeres zenés, irodalmi és összművészeti esteket. Ő hozta el a házba először Berecz Andrást, nevéhez fűződik a márciusi gömöri kézművesek nagysikerű bemutatkozó estje és a Szoborfák film vetítése is. A figyelmét azonban ma már elsősorban a dokumentumfilmek kötik le.
A közösségi filmezés
− Barátommal, Vereb „Vean” Andrással rengeteg időt töltöttünk együtt a klubban és a szanticskai táborban. 2006-ban elhatároztuk – magam részéről akkor még amatőr lelkesedésből −, hogy készítünk egy filmet a táborozásokról, majd az egykori Mobil Klubról. Ehhez fel kellett keresnünk a TVK korabeli vezetőit. A felfrissülő kapcsolatoknak köszönhettük, hogy nem sokkal később bennünket kértek fel a Polietiléngyár történetét feldolgozó film elkészítésére is. Jól fizettek érte, és hogy számlázni tudjunk, gyorsan létre kellett hoznunk egy céget. Ezért született a Vean Produkció, amelyről akkor még azt hittük, egyprodukciós vállalkozás lesz – emlékszik vissza Ábel.
Az alkotópáros ma már öt zenés dokumentumfilmen van túl, melyeket az M1 és a Duna Televízió vetített, illetve a kerületi tv is sugározni fogja a közeljövőben.
Edina története
Most egy olyan produkción dolgoznak, amely erősen kötődik Pestszentlőrinchez.
− Angoltanárként öt éve itt él a kerületben Tomán Edina írónő. Egy fiatal lány, aki először azért lett országszerte híres, mert itthon elsőként esett át egy nagyon bonyolult operáción: tüdőembóliából úgy műtötték, hogy kiemelték a szívét, eltávolították a diónyi vérrögöt, majd visszahelyezték a szívet, és őt újjáélesztették a halálból. Ezt a megdöbbentő élményt egy sikeres könyvben írta meg, és most jelenik meg a folytatásról szóló új kötete. Edina történetében nemcsak a műtét az érdekes, hanem a felépülése is: ma már sikeres hosszútávfutó, sorra teljesíti a maratonokat. És friss hír, hogy jövőre azon hét magyar között lesz, aki futhat az olimpiai lánggal. Ezt mindenképp filmre kell vinni – vallja a producer.
A forgatást kerületünkben kezdik és az angliai felvételekkel zárják. Aztán az utómunkák és bemutatók következnek, a tervek szerint olyan hírességek adják a nevüket a produkcióhoz, mint Helyey László, Für Anikó, Bornai Tibor.
− A forgatókönyvet Kun György, kerületi alkotó írja, de a költségvetésen természetesen mindig muszáj igazítani. Mivel nemzetközi hírű kerületi ügyről van szó, szívesen vennénk, ha akár magánszemélyek, akár cégek is fantáziát látnának a finanszírozásban. A tárgyalásokra készen állunk, hogy végül közösen jó filmet tudjunk csinálni.