Az egykori lakás ma könyvek otthona
Az iskolában háromszáz gyermek tanul. A normál létszámú osztályok mellett több kis létszámú osztály is van, amelyekben logopédiai fejlesztő oktatás folyik. Szinte hihetetlen, de vannak olyan gyerekek, akik iskoláskorba érve 10–15 hangzót nem tudnak helyesen kiejteni. Az igazgatónő szerint ennek egyik oka az, hogy a szülők nem olvasnak mesét a gyerekeknek, akik egészen kicsi koruktól kezdve a televízió „meséit” nézik.
Az új könyvtár egyik kis szobájában hetente kétszer négy órában egy gyermekpszichológus is dolgozik.
Az iskolában eredményesen zajlik az Arizona program, vagyis a tanulásban a társaikat rendszeresen zavaró gyerekek foglalkoztatása. Az ilyen tanulót régen kiküldték a folyosóra a tanárok. Most is elkülönítik a renitens gyereket, de külön foglalkozik vele egy tanár, így a „kiküldetés” ideje nem megy a tanulás rovására.
Az iskolában tervezik az ebédlő bővítését egy, a konyha melletti tanterem átalakításával. Az engedélyeket már beszerezték, így természetesen ez az újítás is – mint minden – „csak” pénzkérdés.
– Nagyjából félmillió forintra volna még szükségünk ahhoz, hogy a most legszükségesebb javításokat, felújításokat el tudjuk végeztetni – tette hozzá Bogárné Kováts Judit.