
Hobbiból kezdte, sikert aratott - Fülöp Beáta
– A Dolce esetében először nem is gondoltam arra, hogy megjelenjen a könyv. Amolyan kapcsolat utáni terápiának szántam, hogy kiírjam magamból – vallott a mű keletkezéséről Fülöp Beáta. – Majd az írás közben jött elő a gondolat, hogy ki kellene adni. Végül beadtam egy pályázatra.
A könyv egy kezdő írónő és egy trombitaművész kapcsolatának a története, akik az internet segítségével ismerkednek meg.
Az 1971-ben született írónő abszolút romantikus személyiségnek tartja magát. A középiskolában kezdett el írni, akkor még inkább csak önmaga, illetve osztálytársnői szórakoztatására. Később aztán az életét meghatározó kellemes és olykor kellemetlen élmények késztették arra, hogy a közlés vágyával kezdjen írni, és akár csak tanácsadó jelleggel, de megossza ezeket az élményeket másokkal is.
Az idén megjelent Adela – Az álmok útján felnőtteknek szóló mese, szerelemmel, misztikummal, egzotikummal és egy leheletnyi erotikával. Az elbeszélés Asad, az arab herceg és Adela, az európai hastáncosnő története.
– A felnőtteknek is kell a mese – vallja Fülöp Beáta. – Ahogy a gyermekeinknek szeretünk mesélni, úgy mi is vágyunk a mesére. Azoknak írok, akik hisznek a saját álmaikban és a saját erejükben. Akiket megérint a szerelem és a szeretet mélysége.