Sikeresek voltak a kézműves foglalkozások

Írta:  2011.06.30.
Lassan a végéhez közeledik az egy éve tartó „Tiéd a világ, ragadd meg!” programsorozat, melyben szakemberek segítségével értelmes, hasznos, kreatív szabadidős elfoglaltságokat kínált a kerületben élő, hátrányokkal küzdő 12-18 év közötti iskoláskorú gyermekeknek és családjuknak.
A „Tiéd a világ, ragadd meg!” - TÁMOP 5.2.5 – 08/1 – 2008 – 0057 számú pályázat tette lehetővé a programsorozatot. A célja a különféle természetes anyagok megismerése - melyek legtöbbje már szinte ismeretlen.  Ezeknek az anyagoknak a tapintása, alakíthatósága, a belőlük készített tárgyak élménye fejleszti a gyerekek kézügyességét, kreativitását. Egyfajta közösséget is létrehoz, mert egy részük játékként is funkcionál, így a népi gyerekjátékok egyszerű világát is megismerhetik segítségükkel, és együtt játszhatnak vele a gyerekek. Nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a program során a fontos családi ünnepekre való felkészülésre, elősegítve a hátrányos helyzetű, esetleg csonka családban élő gyerekek ajándékozási problémáinak megoldását is.

2010. június 4.  A kavicsok ihletése – kavicsfestés
Kavicsokat bárhol lehet találni, akár a nyaralás alatt is gyűjteni. Festék, szalvéta, drót, gyöngy és a gyermeki képzelet segítségével szép alkotások készültek. Nagyon sok ötletet adtak a gyerekeknek, de egy idő után már saját elképzeléseiket valósították meg.

Július 2.  Vízparti emlékek - halas, delfines, kagylós díszek, homokképek
Felidéztük a nyár hangulatát, a kikészített kagylók, szalvéták, színes homok és kőtapéta segítségével dolgoztak együtt.

Augusztus 6.  Ha van egy megunt pólód, menő cuccot varázsolhatsz belőle – textilfestés természetes festőnövényekkel
A textilfestés mindig izgalmas. Új színek, formák alakultak a batikolás során, és megtanították a gyerekeket arra is, hogy hogyan lehet a hagyma héját festőnövényként felhasználni.

Szeptember 3. Sző, fon, nem takács – szőjünk, fonjunk együtt!
Új eszközökkel ismertették meg a gyerekeket; a körmöcskével és a szalagszövővel. Ezek a népi eszközök teljesen ismeretlenek voltak a gyerekek számára. Nagy örömmel használták, miután ráéreztek működésükre. A kisebbeknek pókfonást tanítottak.

Október 1. Ne habozz, szappanozz! – gyere nemezelni! A gyapjú fogása, tapintása nagy élmény volt, a vattának vélt anyagról kiderült, hogy a bárány bundája. Élvezték, hogy „büntetlenül” lehet pocsolyázni, szappanozni. Labdák és egerek készültek.

November 5. Szeretnél egy szép láncot, vagy nincs még krokodilod? – gyöngyfűzés. A gyöngy mindig elvarázsolja a gyerekeket, nagyon szép láncok, karkötők készültek. Mindjárt gondoltak anyára, testvérre, barátnőre, és nekik is fűztek gyöngyöt ajándékképpen.

December 3. Készüljünk a karácsonyra! – adventi díszek szalmából, száraz virágból. A foglalkozás során beszélgettek az advent jelentéséről, fontosságáról. A karácsony mindig fontos esemény a gyerekek életében, ezzel a foglalkozással ráhangolódtak az ünnepkörre. Először tartottak a szalmától, de beáztatva már szépen alakítható volt, és a szalmaalapokat száraz virággal díszítették.

December 18. Mécsestartók: rénszarvas, fenyőfa, maci, angyalka. Az ünnepi asztal díszeként, és a karácsonyi hangulat megteremtésének segítésére mécsestartókat készítettek.

2011. január 7. Csuhévirágok, figurák. Ez az anyag szintén ismeretlen volt a gyerekek számára, először ódzkodtak tőle, de mikor megismerték alakíthatóságát, szép virágok, babák készültek belőle.

Február 4. Farsangi álarcok, busómaszkok
Sok ötletük volt a gyerekeknek, hogy milyen jelmezt fognak alkotni az óvodai, iskolai farsangoláskor. Ehhez készítettek kiegészítő álarcokat, és az ügyesebbek a busómaszkkal is meggyürkőztek.
Programsorozat foglalkozásain egyre kreatívabb, és nyitottabb gyermekekkel találkoztak a foglakozás vezetői, ugyanis barátságok szövődtek, és a szabadidejüket is  igényesen eltöltötték. Miután a foglakozásokra hátrányos helyzetű, és magatartásproblémás gyermekek érkeztek, fontos volt a kézműveskedés mellett, hogy egyénileg is tudjanak az oktatók velük foglalkozni, beszélgetni, játszani. Figyelmet kaptak, amiben sajnos nem sok részük van máshol.
A foglalkozásoknak nagy sikere volt, őszinte örömmel, vidáman távoztaka gyerekek – 124 főt regisztráltak a jelenléti íveken - miközben megismerkedtek népi kultúránk egy-egy ágával.

A programsorozatnak a  Szeretve Tanulni Oktatási Egyesület irodája adott otthont, a megvalósításában
Budavári Klára és Lőke Józsefné kézműves oktatók vettek részt.

Fotók a foglakozásokról