A Művészetek Bárkája nálunk kötött ki

Írta:  2011.02.10.
Nádasdi Mihály mesterszobrász, a Fehéren Feketén Galéria (FF) tulajdonosa beszélt - január 26-án - élete fontosabb állomásairól és terveiről a Zila Kávéházban, melynek apropója az volt, hogy a régi kávéházi hangulat jegyében új programsorozatot indított a közel egy éve alakult Szabad Alkotók Köre.

Nádasdi Mihály mesélt gyermekkoráról, amelynek egy részét Pestszentimrén, a nagyszülei házában töltött, valamint pályájának különböző állomásairól.
Az Iparművészeti Vállalatnak dolgozott éveken keresztül, majd Svájcban élt közel 20 évet. Ottani barátjával nyitott egy galériát is, ahol hetente-kéthetente rendeztek kiállításokat. Majd amikor a lányát felvették a budapesti balettintézetbe, végleg hazajött. Itthon is szeretett volna galériát nyitni, de miután a főváros szívében nem volt erre anyagi lehetősége, más ötlet után nézett.     

Művészetek Bárkája
 
Megépített egy „Papírhajót” a Dunán, a Batthyány térnél. A „Papírhajó” felületét különféle újságok bérelték reklámcélból, olyan hatást keltve, mintha a szellemes hajócska belőlük lenne hajtogatva. A 15 tonnás kishajó belsejében pedig rendszerint kiállítások voltak. Hivatalosan úgy is hívta, hogy a Művészetek Bárkája. Aztán egy idő múlva meg kellett válnia tőle, és egy új közösségi hely után nézett.
Útja Pestszentlőrincre vezetett, ahol egy éve közösségi helyet, galériát alakított ki élete társával Kalocsay Mártival, a saját családi házukban, melyet Fehéren-Feketén (FF) Galériának keresztelt el.
Azóta számos rangos kiállításnak adott otthont a Teleki Pál utca 26/b. szám alatt található galéria. A szobrász célja az, hogy helyi amatőr és hivatásos, valamint kerületen kívüli alkotók közösen mutassák be műveiket.
A Hincz Gyula grafikáiból összeállított anyagra az országos média is felfigyelt, s híre ment országhatáron túl is, de német, kínai, dél-koreai és a képzőművészeti egyetem diákjai is bemutatták alkotásaikat a galériában.

Emléktábla névadónak
 
A mesterszobrász a kerületet megajándékozta azzal, hogy – a galéria utcájában – Teleki Pál tiszteletére emléktáblát készített, melynek múlt év decemberében volt az avatóünnepsége. 
Nádasdi Mihály elmondta, hogy szeretne egy kerámia kurzust is beindítani a művészetre szánt közpénzből, hogy „direkt módon az egyszerű honpolgár is visszakapjon belőle valamit” – tette hozzá.

Sokszínű fekete-fehér

„Várjuk azon művészek jelentkezését, akik műveikkel megtisztelik a sokunk számára jelentős helyiséget. Célunk, hogy a Fehéren Feketén Galériát az igényes sokszínűség és változatosság jellemezze. Keresem a kísértetező kedvű képző-és iparművészek mellé az irodalom, zene-, fotó-videó művészeket, korosztálytól függetlenül” –adta hírül Nádasdi Mihály.
A Szabad Alkotók Köre programsorozatának első rendezvényét Kucsák László alpolgármester nyitotta meg, moderátor Gálfi Irán újságíró volt, a kellemes hangulathoz zenéjével Kovács Adrienne gitárművész is hozzájárult.