Az elmúlt évek gyakorlatának és pozitív visszajelzéseinek megfelelően, idén sem előre összekészített árucsomagot kell hazacipelniük 65 éven felüli lakótársainknak, hanem egy vásárlási utalványt, amelynek értéke a korábbi 5000 forint helyett immár 7000 forint.
Sokan kérdezték, mi szükség az utalványok külön átvételére, miért nem lehet a tájékoztató levéllel egy időben postázni azokat is.
A válasz egyszerű és végtelenül szomorú: a Magyar Posta nem vállalja a kézbesítést.
Az utalványok ugyanis értéklevélnek minősülnek, nem egyszerű postai küldeménynek. A Magyar Posta viszont, amely súlyos gondokkal küzd, leépítésekre, postafiókbezárásokra kényszerül, már nem vállalja ilyen értéklevelek kézbesítését.
Ezért vagyunk kénytelenek kerületi nyugdíjasainknak helyszíni osztással átadni a karácsonyi utalványokat. Ezért fognak majd kollégáink is, három helyszínen, 8-10 órát dolgozni az osztásnál, a téli időjárásban, és ezért kénytelenek az érintettek ugyanebben az időben személyesen is megjelenni.
Mi azon leszünk, hogy a várakozás a lehető legrövidebb legyen, és mindenki gyorsan, a legkisebb sorbanállással jusson a karácsonyi utalványhoz.
Kérjük, hogy az Önkormányzatunktól kapott levelet vigyék magukkal az utalványok átvételéhez. Az utalvány a levél felmutatása mellett meghatalmazással is átvehető.
A karácsonyi ajándékutalvány osztásának időpontjai és helyszínei:
- December 5. Martinovics tér
- December 6-7. Havanna lakótelep (Barta Lajos utca, Príma szupermarkettel szemben lévő füves terület)
- December 8-9. Pestszentimre Agóra (Nemes u. 22. - a rendelők közötti új közösségi tér)
Minden helyszínen 9-16 óra között várjuk a kerületieket.
Bár a körülmények kisség hűvössé teszik az ajándékosztást, kérjük, fogadják tőlünk olyan meleg szívvel, amilyennel mi is adjuk Önöknek.