– Mire gondolt, miközben átvette a bizonyságlevelet?
– Nagy kő esett le a szívemről! Látja, ezért is szeretem a magyar nyelvet. Végtelen tárháza van a szólásoknak, közmondásoknak, melyek tömör és rövid választ adnak arra, amiről egyébként órákig tudnék áradozni. Hiszem, hogy ezzel lezárult egy korszak a kerület életében, még ha a miniszterelnök úr szavaival élve csak a munka felénél járunk is. A kormány célul tűzte ki a munkát terhelő adók további csökkentését, az energiarendszer megújítását és a teljes foglalkoztatottságot. Ehhez mi itt a kerületben napról napra próbálunk hozzátenni valami iciri-picirit.
– Képviselő úr, megkönnyíti a dolgom. A bölcsődére gondol, ugye?
– Kérem, nézze ezt el nekem. Úgy érzem, nagy lépés a kerület életében, hogy az Iciri-Piciri bölcsőde megépítésével, amellett, hogy létrehozunk 14 és fél munkahelyet, teljessé válik Erzsébet- és Bélatelep ellátottsága az oktatási és az egészségügyi szolgáltatásokat tekintve. Az intézmény 40 férőhelyes lesz, egy korszerű, három csoportszobás épület várja ősztől a kerület legkisebb lakóit.
– Mi került bele a bölcsőde időkapszulájába?
– Némi aprópénz és természetesen a napi sajtó. Remélem, hogy ezek minél később látnak újra napvilágot, mert az azt jelentené, hogy sokáig szolgálja a bölcsőde a kerületünket. Külön öröm, hogy a kerület mostani vezetése által újra kiírt pályázatnak köszönhetően hozzávetőleg 240 millió forinttal kevesebbe kerül a beruházás. Úgy látszik, ez egy bűvös szám a kerületben…
– Az Attila utca a Simon-üggyel kapcsolatban hírhedtté vált az elmúlt napokban, de a bölcsőde területén elbontott épületről sokan őrizhetnek emléket. Ön például azt mondta az alapkőletételkor, hogy ott itta az első kávéját. Ma is öt cukorral issza?
– Egykor az épülő bölcsőde telkén állt az Attila Utcai Általános Iskola. Itt állhattam először katedrára, itt szereztem az első tapasztalataimat mint pályakezdő pedagógus, mielőtt évekkel később kollégáim támogatásával 20 évig a Vajk-sziget Általános Iskola igazgatója lehettem. De valóban nemcsak a pedagógusi szakmát ízleltem meg itt először, hanem itt ittam az első kávémat is. Ma már kevesebb cukorral iszom a feketét, jobban szeretem olyannak érezni az ízeket, amilyenek azok valójában.
– Így van ezzel a politikában is?
– A stafétabot átvétele után egy percig sem rejtettük véka alá 2010-ben, hogy súlyosan eladósodott a kerület. Az új városvezetésnek 11 milliárd forint hitelállománnyal kellett szembenéznie, amit nehéz örökségként cipeltünk az elmúlt napokig. Ez egy tetemes összeg, ráadásul az elmúlt hetek eseményei alapján felmerül a gyanú, hogy az előző, szocialista vezetés felelőtlen gazdálkodása mellett bűncselekmények áldozata is lett a kerület.
– Miből következtet arra, hogy a kerület eladósodásának köze lehet Simon Gábor eltitkolt vagyonához?
– Hárommilliárd forint értékben bocsájtott ki kötvényt az előző városvezetés, de én nem következtetek, hanem élek a törvény adta lehetőséggel, ezért belső vizsgálatot kezdeményeztem a kerületi önkormányzatnál. Joguk van tudni a kerületieknek, hogy az ő vagyonukból is vándorolt-e át illetéktelen zsebbe. Úgy érzem, hogy mindannyian büszkék lehetünk a helyi értékekre az intézmények szintjén, akárcsak azokra az emberekre, akik napról napra azon fáradoznak, hogy egyre gazdagabb legyen a kerület nemcsak anyagi, de szellemi értelemben is. És úgy vélem, hogy ezeket az értékeket minden lehetséges eszközzel meg is kell védenünk.
– Úgy döntött, hogy ismét megméretteti magát egyéni jelöltként az országgyűlési képviselői választáson. Miért gondolja, hogy politikusként kell tennie a kerületért? Hiszen előtte több mint két évtizedig szolgálta – ahogyan ön fogalmaz – a kerület szellemi gyarapodását…
– Húsz évig tanítottam a felnövekvő generációt a versek szeretetére, a magyar nyelv különleges szépségére. Ezt pedig itt élhettem meg a kerületben, úgy, ahogyan itt tanított meg édesanyám biciklizni, és itt alapítottam barátaimmal az első garázszenekarunkat is. Szerelmek, barátok, példaképek és hivatás… Azt éreztem, hogy az iskola falain kívül is tennem kell a közösségekért, az otthonunkért, hogy visszaadjak valamit abból, amit én köszönhetek a kerületnek. Közös siker volt, amikor 2010-ben bizalmat kaptam, és országgyűlési képviselő lettem. Azért dolgozhattam, hogy ne csupán a nemzet, hanem a kerület és a kisebb közösségek is gyarapodni tudjanak. Ezt a munkát szeretném folytatni, bízva a választók támogatásában.
– Ha a választók is úgy akarják, mindezt 11 milliárd forinttal könnyebben tehetné. Mit álmodna meg a kerületnek a hiteltörlesztéstől mentesült költségvetésből?
– Erre azt mondanám, hogy kétféle probléma létezik. Vannak rossz, nehéz gondok, és vannak kellemes problémák. Ez az utóbbiak közé tartozik. Mivel a kormány az elmúlt négy évben úgy tudta eredményesen működtetni az ország gazdaságát, hogy átvállalta az önkormányzatok adósságát, és eközben, büszkén mondhatom, a kerület a főváros fejlődő településévé tudott válni, azt hiszem, hogy ezzel a „problémával” is meg tudunk birkózni. Az elmúlt négy esztendőben a kerület kiemelkedően sikeres volt a pályázati pénzek lehívásában. Továbbra is azon dolgoznánk, hogy minél több forrást biztosítsunk a helyi intézmények és közösségek fejlesztéséhez. Szándékaink szerint még több iskola, óvoda és bölcsőde számíthat energetikai korszerűsítésre.
– Mire a legbüszkébb az elmúlt négy évből?
– Nehezet kérdez. A Pestszentimrei Közösségi Ház teljes átépítésével, a Hősök tere, az Imre Ház és a gyógyszertár külső-belső felújításával, a pestszentimrei katolikus templom és a baptista imaház renoválásával, valamint a környék közlekedésének fejlesztésével alaposan megváltozott az imrei városközpont. El tudtuk indítani az évtizedek óta várt csatornázást, így több mint hétezer család élete válik könnyebbé, továbbá számtalan oktatási intézményünk újult meg, és több sportpályát is átadtunk a kerületben. Én azt mondom, erre a kérdésre válaszoljanak inkább kerületünk lakosai.
