Talán már nem sokáig. Erről beszélt Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője, választmányi tag május 30-án a lőrinci LMP Köz-Pontban szervezett beszélgetésen.
− Határozott elképzelésünk van arról, hogyan volna ésszerű átszervezni a nyugdíjrendszert. Teljes, kidolgozott koncepciónk azonban nincs. Ezt csak azután fogjuk elkészíteni, hogy kikértük az érintettek véleményét is. Ezért szervezünk olyan beszélgetéseket, mint ez a mai – mondta bevezető szavaiban Vágó Gábor.
A képviselő által elmondottakból kitűnt, hogy az LMP víziója egy használható nyugdíjrendszerről két pilléren nyugszik: az öngondoskodás erősítésén és egy német típusú pontrendszer bevezetésén, amely a nyugdíjak kiszámításakor a lehető legtöbb fontos tényezőt veszi figyelembe.
Hogy az LMP a témaválasztással rendesen betalált, azt jól bizonyítja a beszélgetésre érkezők száma. A politikai rendezvények esetében szokatlan módon telt ház előtt zajlott a beszélgetés, a hallgatóság pedig szinte kivétel nélkül olyan nyugdíjas korú érdeklődőkből állt, akik egyébként eddig nem látogatták az LMP-s rendezvényeket.
Petrovai László önkormányzati képviselő és Vágó Gábor