A verseny célja a szép, környezetbarát, vendégváró országkép kialakításának elősegítése, a településkép esztétikus megjelenítése, figyelembe véve a környezetvédelem és környezetgazdálkodás ökológiai követelményeit.
A Virágos Magyarországért országos környezetszépítő verseny kapcsán látogatott el kerületünkbe a zsűri tagjaként Pollák Erika, a Virágos Magyarországért mozgalom projektmenedzsere, Kanászné Szandy Éva kertészmérnök, Baloghné Belezvai Csilla, a Dél-magyarországi régió vezetője, Szentes város főkertésze.
Egy település szereplése csak akkor lehet sikeres, ha az önkormányzat és a lakosság együtt szépíti. Ezért döntő bírálati szempont, hogy az önkormányzat hogyan képes mozgósítani, segíteni a lakosságot a település szépítő munkában és fordítva: mit tesz a lakosság környezete szépítése érdekében… Ugyancsak fontos szempont a fiatal nemzedékeknek a kulturált környezet létrehozására és megbecsülésére történő nevelése, az oktatási intézmények környezetének állapota.
A zsűri ellátogatott az idén „Zöld Óvoda” címet elnyert Gyöngyszem Óvodába is, ahol Gajdosné Szabó Anita, az intézmény vezetője fogadta a vendégeket.
Nagy sikert aratott az egy hónapja felavatott tanösvény, magasságmérő, és a „tapogató” (különböző elrejtett terméseket, gyümölcsöket a kitapogatva igyekeznek a gyerekek kitalálni, mi is az), valamint az „érzékelő út”, amelyen az apróságok homok, kavics, sóder, fű, növényforgácsos úton bekötött szemmel, mezítláb, a talpukon keresztül érzékelhetik az egyes talajok közötti különbséget.
„Nagyon sok jó ötlettel találkoztam az óvodában. Elmesélem az itt látottakat a szentesi óvodapedagógusoknak is” – mondta Baloghné Belezvai Csilla.
(Fotó: Szerző felvételei)