A vegyészmérnök és biológus Illés Zoltán 1961-ben született Szabadkán. A nyolcvanas évek közepén kapcsolódott be a hazai környezetvédő mozgalomba. Volt az Antall-kormány környezetvédelmi helyettes államtitkára, de miután bírálta az MDF-es minisztert, fölmentették. Ekkor csatlakozott a Fideszhez. 1998-ban lett országgyűlési képviselő. Az első Orbán-kormány idején a parlament környezetvédelmi bizottságának elnökeként tevékenykedett, s volt a Fidesz alelnöke is. 2010 és 2014 között a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára volt. Több mint húsz éve a Közép-európai Egyetemen (CEU) tanít. A magánegyetem Nádor utcai épületében adott interjút a Városképnek.

– Hogy kell most bemutatni? Mit ír a neve alá?
– Dr. Illés Zoltán egyetemi tanár, vagy szeretem magamat nemcsak környezetpolitikusnak nevezni, hanem annak is tudni. Szakpolitikusnak tekintem magam, olyan szakembernek, aki a politika és a szakmaiság mezsgyéjén van, de számomra a szakmaiság a fontosabb.
– Mikor szállt ki a politikából?
– Hát ki lehet abból szállni?!
– Valamennyire igen. Államtitkár volt…
– Igen, de normális esetben az nem politikai pozíció, hanem közigazgatási.
– Ha lett volna környezetvédelmi minisztérium, lehetett volna miniszter, ami viszont politikai pozíció.
– Hogyne. És végső soron az államtitkári is az.
– Politikai államtitkár, már amikor volt ilyen.
– Az államtitkárság politikai kinevezés, nem választott tisztség. Arról nem a választók döntenek, hanem a mindenkori miniszterelnök. Ilyenformán tényleg politikai, de számomra szakmai pozíció volt. Persze látunk példát arra, hogy olyan emberek töltenek be ilyen pozíciót, akik nem értenek hozzá.
– Láttuk miniszteri poszton Pepó Pált egykor, de hagyjuk ezt. Szóval meddig csinálta?
– 2014-ig voltam államtitkár, de a mai napig a környezetvédelem területén tevékenykedem.

Környezetvédelmi tárcára pedig szükség volna

– A pártpolitikától, a Fidesztől eltávolodott?
– Én a mai napig Fidesz-tag vagyok. Semmilyen pozícióm nincs, nem vagyok parlamenti képviselő, nem vagyok benne az államigazgatásban, és a párton belül sincs pozícióm.
– És kíváncsiak a véleményére?
– Érdekes, hogy 2014 után volt egy dacosság, hogy az, aki nincs pozícióban, és nincs párttisztsége sem, nem is létezik. Ezt én is megéltem, de ez is csak erősített. A másik az, hogy 2014 óta folyamatosan megállítanak az emberek az utcán. Azt mondják, nagyon szimpatikus, amit csinál, nagyon becsüljük magát, de a pártjáról hallani sem akarunk. De olyan is van, hogy valaki azt mondja: én fideszes vagyok, örülök, hogy összefutottunk a 4-es 6-os villamoson, de hogyhogy nem látni mostanában a tévében? És akkor elmondom, hogy a kormánypárti média nem hajlandó környezetvédelmi ügyekkel foglalkozni, csak néha és alacsony szinten.
– Nem merült fel, hogy kilépjen a pártból?
– Számos oka van annak, ami miatt Fidesz-tag vagyok. Bizonyos dolgokkal, például a családpolitikával egyetértek. Azzal nem értek egyet, hogy nincs például környezetvédelmi tárca.
– Egészségügyi, oktatási, kulturális vagy közlekedési tárca sincs.
– Igen, ezt szokták válaszolni, vagyis miért pont környezetvédelmi lenne. Az természetesen a miniszterelnök döntése, felelőssége és lehetősége, hogy kialakítsa a kormánya struktúráját. Én azt gondolom, hogy a megatárcák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, politikai konszolidációra lenne szükség, és ennek egyik eleme a kormányzati struktúra átalakítása, amelyben megjelennek a klasszikus tárcák. A XXI. század elején, a klímaváltozás, a hulladékkal összefüggő problémák, a levegőszennyezési ügyek kellős közepén igenis kell hogy legyen egy olyan integratív államigazgatási egység, amit minisztériumnak hívnak. Nagy vívmány volt a szocializmus végén, amikor 1987-ben megalakult a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Azt gondolom, hogy megint ez kellene.
– Tehát egy intézményes központ?
– Igen, mert a politikában és az államigazgatásban, ha nincs intézményes központ, akkor az a terület nem létezik.
– A családpolitikán kívül mi tartja a Fideszben?
– Az, amit én képviselek, az a stílus, az a hozzáállás.
– De a Fidesz ma nem ilyen.
– Éppen azt mondom, hogy ez hiányosság a Fidesznél. Én a tagságommal azt mutatom meg, hogy milyen kellene, hogy legyen, és milyen volt egykor. Tehát én csak a fehérneműmet váltom mindennap, a nézeteimet, az elveimet nem. Bizonyos elvekhez az ember ragaszkodik, sőt a politikában még inkább kellene, hogy ragaszkodjon. Én azt mondom, hogy az emberek méltányolják azt, amit képviselek, és ahogy képviselem, függetlenül attól, hogy nincs pozícióm, nincs médiám. És ezt honnan tudom? Onnan, hogy megállítanak és elmondják.
– Környezetpolitikusként hogy viseli, amikor Hoppál Pétert, Áder Jánost vagy Schmidt Máriát hallja a környezetvédelem ügyében megnyilvánulni? Egyet tud érteni azzal, amikor a környezetvédelmet is arra használják fel, hogy kommunistázzanak, brüsszelezzenek és sorosozzanak?
– Egyáltalán nem. De azért jogos ez a felvetés, mert tisztázni kell, hogy egy pártcsaládon belül rengeteg különböző nézet és hang van. És a felsorolt személyek egyike-másika nem üti meg a politikus kategóriát, nem oda tartozik, de attól még lehet megmondó ember. Politikusként pedig lehet olyasmit képviselni, ami butaság, vagy amit rosszindulattal mondanak, vagy politikai érdekből, puszta manipulációként.

A valóság oszthatatlan, de az igazság nyolcmilliárd

– Jó, hagyjuk ezeket a szövegeket, akkor azt mondja meg, hogy miért került a környezetvédelem a megosztott politikai mező célkeresztjébe, miközben tudjuk, hogy nincs jobb- vagy baloldali környezetvédelem. Mondhatom azt, hogy Ausztráliának a jobb meg a bal oldala is ég, de még a közepe is.
– Teljesen igaza van, maximálisan egyetértek. Érdekes, hogy miközben van, aki klímahisztiről beszél, a másik oldalon azt mondja, hogy nincs baloldali és jobboldali klímaügy. Vagy például azt állítja, hogy atomenergia nélkül nem lehet a klímaproblémát megoldani. Hát ez se igaz, mert például ott van Dánia, ahol évtizedekkel ezelőtt hoztak egy döntést, hogy márpedig ők nem építenek atomerőművet, s olyan bajnokai a klímaügynek és a levegőszennyezés csökkentésének, hogy csak na! Magyarán a valóság oszthatatlan, de az igazság nyolcmilliárd, mert lassan ennyien leszünk a Földön. És ki így nézi, ki úgy, ki ezt hangsúlyozza, ki azt.
– Ez igaz lehet, de felelős politikusoknak a végeredményt tekintve ugyanabba az irányba kellene nézniük.
– Így van. És ezt nem látom. Na, azért vagyok én Fidesz-tag, mert nem megosztó vagyok, hanem összehozó. Alkatomnál, egyéniségemnél, tudásomnál, hátteremnél és a bácskai magyarságomnál fogva is.
- Mit lehet tenni azért, hogy a cél tekintetében hasonlóan gondolkodjanak?
– Amikor megszűnt a megbízatásom, 2014-ben újból nyert a Fidesz, új kormány alakult, amelyben már környezetvédelmi államtitkárság se létezett. Akkor azt kellett megtapasztalnom, hogy másfél év alatt hogyan tettek tönkre mindent, amit megcsináltam. Márpedig azok a legkorszerűbb dolgok voltak, a legjobb nyugat-európai példákat adaptálva Magyarországra. Akár a levegőszennyezés csökkentése vagy a hulladékgazdálkodás, akár a vízügyek területén. De amikor nem vagy ott, vajmi kevés maradhat meg utánad, ha nincs konszenzus az adott területen, és azok, akik utánad jönnek, nem folytatják azt a jót, amit csináltál, sőt megsemmisítik azt. Pedig nem baloldali kormány jött, hanem ugyanaz a politikai pártcsalád. Mégis az a döntés született, hogy nemcsak vidékfejlesztési minisztérium ne legyen, de még államtitkárság sem. A másik része a dolognak az, hogy nem csupán a szavakkal, hanem a cselekedeteiddel is szolgálod-e a környezetvédelem ügyét. Mert a környezetvédelem nem önmagáért való dolog.
– Ma is azt olvastam a közösségi médiában, hogy miért foglalkozzunk mi ezzel, amikor Dubaiban 800 méteres toronyházat építenek, amelynek maga az energiafelhasználása is horrorisztikus, meg hogy tessenek megnézni, mi van Indiában.
– Hogyne, de milyen helytelen gondolkodás ez!
– Vagyis, ami itt kell, azt mindenkinek itt kell megtennie.
– Pontosan. Túl egyszerű arra hivatkozni, hogy törődjenek a klímaüggyel a nagy országok meg a multik, mert ők a legnagyobb környezetszennyezők. De ahelyett, hogy Dubaira mutogatnánk, vagy a kínaiakra, mi történik itthon? Bementem ma egy pékségbe, és megkérdeztem, hogy nincs-e papírzacskó a pizzához. És nem volt, csak műanyag, és akkor azt mondtam a néninek, hogy köszönöm, elviszem a kezemben. De hozzátettem, hogy tessék szólni a tulajdonosnak, biztos be tudna szerezni papírzacskót. Magyarul, nem másra kell mutogatni, hiszen a kis országnak ugyanúgy megvan a maga kibocsátása, ökológiai lábnyoma, vagyis megvannak a saját feladatai az ereje, a pénze arányában, hogy erre költsön és megtegye a változtatásokat. Mondok egy példát. Ha Kenyában be lehet tiltani az egyszer használatos műanyag zacskókat, akkor Magyarországon miért nem lehet? Ja, hogy 2022-től az Európai Unióban is betiltják? Meg lehet tenni, hogy Magyarország fél évvel, egy évvel előbb betiltja, de azt is, hogy 2022-ig nem csinálunk semmit. Ez csupán szándék kérdése. Az első és a legfontosabb a politikai szándék. És ezért fontos a klímakatasztrófa kihirdetése. Mert ennek szimbolikája van.
– Egyetért azzal, hogy több kerület és a főváros is klímakatasztrófa-helyzetet hirdetett?
– Persze, mert ez annak a deklarációja, hogy akarnak ezzel a problémával foglalkozni. Ez a kommunikáció része: mondjuk nektek, emberek, figyeljetek: ez most a legfontosabb ügyek egyike. Ez nem azt jelenti, hogy az egészségügy, a szociálpolitika vagy akár a migránsügy nem fontos, hanem azt, hogy ez a kiemelt ügyek közé tartozik. De ebből mi következik? Az, hogy ha én főnök vagyok, utasításba adom, hogy a hozzám tartozó cégek ezt a kérdést gondolják végig újból. És tegyék meg fél éven belül mindazt, ami nem kerül pénzbe, de mondják meg azt is, hogy mi kerülne 200 millióba vagy akár hatmilliárdba, mert nyilvánvalóan a MÁV-nál más a nagyságrend, mint az említett sarki pékségben, ahol csak annyi kell, hogy a tulajdonos azt mondja: Mancika, holnaptól nem műanyag zacskót szerzünk be a pizzához. Nem azért, mert Illés Zoltán mondta, hanem mert így gondolják, mert azt hallották, hogy minden fontos a környezetvédelemben.