A felújítás legfőbb célja az, hogy a központi helyzete ellenére különálló tér szigetszerű léte megszűnjön, és egy élő, használható térkapcsolatokkal rendelkező köztér és városi park jöjjön létre.
Új funkciók
A tervezők szándéka szerint a felújítást követően megmaradnak a sétáló- és a pihenőhelyek, de a tér valódi közösségi funkciót is kap.
– Az új, központi pavilonépületben időszakos kiállítások rendezésére is lesz lehetőség, továbbá egy kávézó, és egy más típusú vendéglátóhely is elfér majd benne. Utóbbi lehet akár a környéken tanuló diákok, a közelben dolgozók reggeliző- és találkozóhelye – informált Péterszegi Imre, aki műszaki ellenőrként felügyeli a központi épület kialakítását.
A tervezés során ügyeltek arra, hogy az 1931-ben kialakított park eredeti szerkezete megmaradjon, ugyanakkor a beavatkozások által a lakosok számára a korábbinál vonzóbb, használhatóbb közösségi tér jöjjön létre.
Korszerű kényelem
A projektben a mintegy 30 ezer négyzetméteres Kossuth téri déli, Üllői út felé eső felének zöldterületei és térburkolatai is megújulnak. A mintegy 200 millió forintba kerülő beruházás megvalósítását a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Tér_Köz pályázaton elnyert 80 százalékos támogatás tette lehetővé.
Kulturális sziget lehet az új Kossuth tér A mai Kossuth tér az 1910-ben még piacterületnek szánt helyen, az 1929 februárjában a község akkori vezetősége által meghirdetett tervpályázaton nyertes Rerrich Béla műépítész tervei alapján épült ki. A teret északi és nyugati irányból főként középületek határolják. Ilyen az Új Tündérkert Étterem, a Sztehlo Gábor Gimnázium, evangélikus és a református templom. A tér… oldalán futó Thököly út mentén áll a Zsebők Zoltán Szakrendelő, a Szabó Ervin Könyvtár, Lőrinci Nagykönyvtár, a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Lőrinci Sportcsarnok. Az önkormányzat kifejezett célja az, hogy a megújuló tér a szomszédos iskolák és egyházi intézmények mindennapi életének szerves része legyen. Az új tér minden tekintetben alkalmas lesz iskolai, valamint egyéb kulturális és egyházi rendezvények befogadására. |
A szabadtéri és az építészeti megújításon túl közvetlenebbé válik a környező utcákkal való kapcsolat is. A park déli részének közepe szilárd burkolatú lesz. A tereprendezéssel és a növények telepítésével párhuzamosan automata öntözőrendszer is kiépül. Korszerű lesz a tér kivilágítása, s a járókelők, a pihenni vágyók kényelmét új padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók és izgalmas, formabontó ülőfelületek is szolgálják.
A felújítás a tervek szerint a műszaki átadás-átvétellel együtt augusztus 31-én fejeződik be.