Negyvenöt gyöngyszem az óvoda láncán

Írta:  G.A. 2019.11.29.

Négy és fél évtizedes fennállását ünnepelte a pestszentinmrei Gyöngyszem Óvoda.

Nem egyszerű, ám hálás feladat élménnyé, emlékezetessé varázsolni egy-egy ünnepi eseményt. A 45. születésnapját ünneplő Pestszentimrei Gyöngyszem Óvoda kollektívájának a szeretet, érzelem és humor gazdag műsorával maradéktalanul sikerült ez november 22-én.

IMG 20191122 100624

IMG 20191122 102654 copy copy

Micimackó és malacka történetével kezdte a köszöntőjét Gajdosné Szabó Anita intézményvezető:
– A Füles születésnapjára szánt csupor méz Micimackó gyomrába került, a piros lufit a hasra eső malacka durrantotta ki. Ám Fülest boldoggá tette az üres csupor, és a szakadt lufi ajándék is, mert tudta, az igazi ajándék az, amikor együtt lehet azokkal, akiket szeret. Számunkra is a mai nap legnagyobb ajándéka az, hogy együtt lehetünk mindazokkal, akiket szeretünk, tisztelünk, kedvelünk.
Az óvoda múltjáról, jelenéről és a tervekről is beszélt a köszöntőjében Ferencz István alpolgármester. Kiemelte, hogy az elkövetkező kerületi fejlesztési tervek célja az óvodák azonos szintre emelése.
A szép emlékek sokaságát osztotta meg a szülinapi ünnepség vendégeivel Pándy Tamás, a Széky Társaság elnöke. Az előadásukhoz orgonasípszerűen felsorakozó apróságok közül volt, aki ijedt, volt, aki magabiztos ábrázattal, ám mindannyian fantasztikus átéléssel adták elő a műsorszámokat. Leírhatatlan siker kísérte az óvó nénikből, dadusokból verbuválódott kórus produkcióját. Az óvoda hétköznapjait is érintő kérdésekre, állításokra dalban válaszoltak, különös figyelemmel a népszerű slágerek szövegére. Íme, néhány példa: Vannak, akik reggelenként korán érkeznek az oviba… „Te csak várj, míg felkel majd a nap!” Vannak, akikért csak késő délután mennek… „Mondd, kis kócos, hol van a mamád?” A tanfelügyelet és minősítés előtt így nyugtatják magukat: „Nem vagyok ideges, fő a nyugalom…”
Az ünnepi megemlékezést „terülj, terülj asztalkám” követte, amelynél kedves asztaltársunk megosztotta a szülinapi bulin szerzett tapasztalatait:
– Egyéb okok miatt kicsit stresszesen érkeztem, ám mint azt az óvoda dolgozóitól a meghívott vendégekig láttam, hol a nevetéstől, hol a meghatódottságtól nekem is kicsordultak a könnyeim.