Hogy múltja van a kerületi futóversenynek, arra a legjobb példa az lehet, hogy ha – mondjuk – az első megméretésen elindult egy tizenkét év körüli fiúcska, az ma már akár büszkén tolhatta a gyermekét a babakocsisok futamában. (Akár közösen a feleségével.)
Azt nem tudni, hogy volt-e ilyen imrei vagy lőrinci az indulók között, az viszont egészen biztos – mert látható volt –, hogy rengeteg kerületi és nem kerületi fiatal és nem fiatal, magyar és külföldi, amatőr és profi választotta magának az ünnep délelőttjén a mozgást, a sportolást.
Estek, keltek, futottak
A szervezők, számítva a csúcsnevezésre, meg is változtatták a rajthelyet, amely igencsak szűkösnek bizonyult a Pestszentimrei Sportkastély mögötti területen. Az új rajtot a csarnok melletti főúton tűzték ki, ám még ez a széles hely sem volt mindig elég, különösen nem az alsó korosztályoknak, a rajt után azon nyomban vágtára váltó lelkes kicsiknek, miniknek, serdülőknek. Voltak is bukások szép számmal, mert hiába kérte őket a mindenre odafigyelő szpíker, hogy „lassan, gyerekek, az ilyen versenyek nem az első ötven-száz méteren dőlnek el”.
| Csaknem ezernégyszázan A felnőtt férfiak 8000 méteres számát a kenyai Justus Kipchirchir Kiprono nyerte, míg a nők közül a pécsi Kácser Zita volt a leggyorsabb. |
Szerencsére egyik bukás sem járt komoly következménnyel, olyannyira nem, hogy a földön (asztfalton) lévő néhány másodperccel később már megint ott tülekedett a jó pozícióért. Joggal jegyezte meg egy lelkes „pályaszéli”, hogy ennél szélesebb rajthely a New York-i maratonon sincs…
Bent, a szépen kicsinosított Sportkastélyban a kerületi iskolák táblái alatt várták a jelentkezőket a tanárok. Köztük nem egy igazgató, intézményvezető is – dicséret illeti őket a lelkesedésükért. Úgy tűnik, az Imre–Lőrinc-futóversenyt nemcsak a gyerekek veszik komolyan, hanem a dirik is.
Támogatók, ajándékok
Ott volt a tömegfutóversenyen a két nappal korábban még a kerületi sportakadémia megnyitóján részt vevő Baumann Gizella, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának szaktanácsadója is. Ő – érthetően – „üzleti” szemszögből is nézte a versenyt.
– Úgy látom, és örömömre csak ezt láthatom, hogy a támogatók is kezdik megtalálni a versenyünket. Az Apotéka Szépségpont, a Tengerkincs Játszóház és a Decathlon Soroskár is itt van, s gondolom, nem üres kézzel jöttek.
Ugorva egy csöppet az időben, kiderült, hogy valóban nem, mert az eredményhirdetés során annyi, de annyi ajándékot adtak át a felnőttek (köztük a kerület sportarca, az olimpiai bronzérmes öttusázó Marosi Ádám, aki e sorok megjelenésekor már Kairóban versenyez) a boldog kicsiknek, hogy azok nem győzték a hónuk alá csapni az elismeréseket.
Megint egy Valkusz…
S ha már itt tartunk: tavaly írtunk egy legénykéről, Valkusz Márkról, a „nagy”, már 17 éves teniszező, Máté öccséről. Akkor a második helyen végzett a korosztályában a kemény legényke, az idén pedig az első lett a minik között versenyző fiú, mégpedig, ahogy mondani szokták, utcahosszal nyerve.
Mi lesz jövőre?
Hogy vele mi lesz, azt nem tudjuk (bizonyára megint ott lesz a „spiccen”), de hogy mi lesz az Imre–Lőrinc-futással, arra akár már most be lehet tenni a pénzt: jövőre is folytatódik a sikertörténet…
