Amint azt Banyár László, a Városgazda vezérigazgatója elmondta, a program egyaránt tartogat érdekességet felnőtteknek és a gyerekeknek is.
Városgazda lehetsz
- A szeptember 13-i Sportágválasztón már kint leszünk a Bókay-kertben, és bár itt nem a miénk lesz a fő attrakció, szeretettel várunk minden érdeklődőt. Másnap az Alacskai úti lakótelepen már önálló programmal jelentkezünk – mondta Banyár László.
A Városgazda valódi családi programmal járja körbe a kerületet az ősz folyamán. A rendezvényekre kilátogatók megismerkedhetnek a cég tevékenységével, a gyerekek pedig kicsiben kipróbálhatják, milyen „városgazdásnak” lenni.
A Városgazda-körút helyszínei A Városgazda körútja szeptember 13-án a Sportágválasztón kezdődik. Másnap az Alacskai úti lakótelepnél, majd 19-én a megújuló Büdi-tó átadóján folytatódik a cégbemutató. A Hargita téren szeptember 20-án, a Martinovics téren szeptember 21-én, a Gerely utcai sportpályán október 3-án, a Barcika téren pedig október 4-én találkozhatnak az érdeklődők a Városgazdával. - A programokon beszámolunk az aktuális körzetben elvégzett munkáinkról, és a kilátogatók a tervek szerint találkozhatnak lakóhelyük önkormányzati képviselőivel is – mondta Banyár László. |
- A korábbi hasonló rendezvényeken már megismert és nagy sikert aratott munkagépeinket is visszük. A különböző szervezeti egységeink, például a kertészet, illetve a mély-, vagy a magasépítési részleg munkáját a tervek szerint játékos feladatokkal kipróbálhatják a gyerekek – vázolta fel a roadshow elképzeléseit a vezérigazgató.
Várják az ügyfeleket
A Városgazda kihelyezett ügyfélszolgálattal is készül a bemutatkozó körútra. Ugyanígy előtérbe kerülnek a cég különböző szolgáltatásai is.
- Az ügyfélszolgálat munkatársai minden helyszínen várják az észrevételeket, bejelentéseket – mondta Banyár László.
A cég széleskörű – a varrodától a lapkiadáson át az úszásoktatási terjedő – szolgáltatásai közül kiemelkedik a kerületi csatornázással kapcsolatos akciója, a házi rákötések kedvezményes áron történő kiépítésének lehetősége. A Városgazdánál november 30-ig lehet élni az akciós megrendeléssel, és természetesen a bemutatkozó állomásokon is lehetőség lesz szerződni.