Szivárványos Lakatos-telepi advent

Írta:  T.L. 2018.12.17.

 

Igazán színesre, illetve szivárványosra sikerült az adventi ünnepi műsor a Lakatos-telepi Szivárvány óvodában, ahol volt ének, tánc és vers.

Igazán színesre, illetve szivárványosra sikerült az adventi ünnepi műsor a Lakatos-telepi Szivárvány óvodában, ahol volt ének, tánc és vers. S karácsonyfa, melyet feldíszítettek, jelezve, hogy hamarosan itt a Karácsony!

Az előző években az óvoda udvarán tartották meg a Lakatos-telepi adventet, idén, december 11-én, a szemerkélő eső miatt kénytelenek voltak a kicsik és szüleik beköltözni az intézmény falai közé. Összenyitottak két termet, hogy elférjen legalább száz, bölcsődés, óvodás és iskolás a feldíszített helyiségben, ahol szülők is végig nézték a gyermekek produkcióit. Nagykarácsony immár eljő volt a színes műsor címe. Torma Beáta, önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, köztük Kucsák László miniszteri biztost, majd elmondta, hogy Horváthné Kapocsi Anikóval, a Szivárvány Óvoda vezetőjével közösen, 2014-ben álmodták meg ezt a rendezvényt és valósították is meg, azóta immár ötödik alkalommal.

DSC02493 copy

DSC02454 copy

DSC02502 copy

-Szerettük volna, hogy a Lakatos-telep szívében erre az alkalomra összejöjjenek a környék bölcsődései, óvodásai és iskolásai egy közös adventi ünnepségre és szülői segítséggel feldíszítsék fenyőfánkat – tette hozzá. – Eddig minden évben jól sikerült rendezvényünk, remélem, így lesz ez most is.

Így lett, de ez csak egy óra múlva derült ki. Addig viszont az óvoda Katica csoportja Luca napi népszokásokat elevenített fel, majd az Eötvös Loránd Általános Iskola diákjai karácsonyi dalokat adtak elő, ezután pedig óvodások „pillangói” és „kisvakondjai” (ez a két csoport neve) megidézték az adventi időszak jeles napjait, s végezetül a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola tanulói szép dallamokat adtak elő harangjátékukkal.

Mielőtt közösen feldíszítették a karácsonyfát a gyerekek és szüleik, egy verselő óvodás Pilinszky János adventi gondolataival kívánt békés, áldott ünnepeket.