Átadták a Szent György és a Szent Flórián díjakat

Írta:  Bodzay Zoltán 2018.10.19.

Rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédelmi szakembereket, kormánytisztviselőket és közalkalmazottakat tüntettek ki október 17-én.

Elismerve a munkájukat, rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédelmi szakembereket, kormánytisztviselőket és közalkalmazottakat tüntettek ki október 17-én a „Közalapítvány a XVIII. kerület Közbiztonságáért” közalapítvány vezetői.

VAA 6423 copy

VAA 6474 copy

VAA 6512 copy

VAA 6530 copy


Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata „Közalapítvány a XVIII. kerület Közbiztonságáért” közalapítványa Szent György díjat, valamint Szent Flórián díjat és e kitüntetésekhez kapcsolódó jutalmakat, illetve elismerő okleveleket adományozott a XVIII. kerületért végzett kiemelkedő munkáért a rendért és biztonságért felelős testületek arra érdemes tagjainak.
Ughy Attila köszöntőjében elmondta, hogy a XVIII. kerület polgári vezetői számára rendkívül fontos évről évre megköszönni azoknak az embereknek a munkáját, akik azért dolgoznak, hogy a kerületiek nyugodtan, biztonságban érezhessék magukat. A kerület vezetése számára fontos, hogy ez a biztonság hosszú távon fennmaradhasson, s ezért nem nagy ár az a csekély anyagi elismerés, amit adni tudnak, de talán nagyobb társadalmi megbecsülést eredményez – hangsúlyozta a polgármester.
A Szent György Díjat és a dicsérő okleveleket Ughy Attila polgármester, a kuratórium elnöke, dr. Lévai István Zoltán alpolgármester, a kuratórium alelnöke, dr. Jánosik István címzetes rendőr ezredes, a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság megbízott vezetője adta át.
Szent György Díjban ebben az évben Éles János rendőr főtörzszászlós részesült, aki kiemelkedő munkájáért érdemelte ki az elismerést. Szent György dicsérő oklevélben és jutalomban négyen, míg további jutalomban további tizenketten részesültek.
A Szent Flórián Díjat és a dicsérő okleveleket Ughy Attila, dr. Lévai István Zoltán, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, főtanácsos, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője és Tordai László tűzoltó őrnagy, a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság vezetője adta át.
Szent Flórián Díjban ebben az esztendőben Horváth Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester részesült kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Szent Flórián dicsérő oklevelet és jutalmat kilencen kaptak, illetve kiemelkedő munkájuk elismeréseként az közalapítvány dicsérő oklevélben részesítette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományában szolgálatot teljesítő további négy főt.
A műsorban Dévényi Cecília énekművész valamint Havas-Horváth László, a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium növendéke énekelte el a Honfoglalás című film egyik betétdalát, a Kell még egy szó című szerzeményt, amelyre Bóna Aranka művészeti táncot mutatott be, zongorán Reitmann Erika kísért.
A kitüntetést követő állófogadáson Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok elismerését fejezte ki a Szent György és Szent Flórián alkalmából díjakban, dicséretekben és jutalmakban részesülteknek. Gratulált a kitüntetetteknek és köszönetet mondott a XVIII. kerület vezetőinek, hogy ezt a nagyszerű hagyományt életben tartják. Ehhez persze jól kellett dolgozni, de külön öröm, hogy az önkormányzatok esetében az elismerést azoktól kapják a kitüntetettek, akiknek a védelmére annak idején felesküdtek. Legyen mindenkinek emlékezetes ez a nap, és adjon erőt a további szakmai pályafutáshoz – tette hozzá a dandártábornok.