Országszerte egyre több helyen alkalmazzák a modern technológiát arra, hogy az idős, sokszor egyedül élő emberek egészségügyi vészhelyzetben azonnali segítséget tudjanak kérni a velük kapcsolatot tartó szakemberektől.
Mire jó?
Mindez egy korszerű jelzőrendszernek köszönhető. A készülékeket az idős emberek maguknál tartják, a szükség esetén küldött jel pedig egy központba fut be, amelyet egészségügyi-szociális területen dolgozó szakemberek felügyelnek, így rövid időn belül az illető segítségére tudnak sietni.
Magyarországon sok helyütt használnak már ilyen rendszert, amely a tanyákon vagy kis falvakban élő időseknek különösen nagy segítség, de a városokban is hasznos az egyedül élők számára. A beszerzés és az üzemeltetés költségeit többnyire az önkormányzatok vállalják magukra.
Még többen kaphatnak
A XVIII. kerület az egyik legnagyobb kiterjedésű fővárosi kerület, és sokan élnek itt olyanok, akik gondozásra szorulnak. A Kondor Béla sétányon működő Somogyi László Szakszolgálat jelenleg 67 jelzőkészülékkel rendelkezik, ezeket tudja szétosztani a Pestszentlőrincen és Pestszentimrén élő idősek között. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy ennél jóval több műszerre van szükség, ezért az önkormányzat most újabb 97 készülék beszerzéséről döntött. A szakmai koordinációt továbbra is a szakszolgálat látja el.