Amint annak Lévai István Zoltán alpolgármester már több szakmai és lakossági fórumon is hangot adott, az alacskai fejlesztést kiemelten kezeli a kerületi önkormányzat.
Épül a hálózat
– Ez a célkitűzés továbbra sem változott, és bár pályázati pénzt ezúttal nem kaptunk a fejlesztésre, saját erőből, egy 25 millió forintos beruházás keretében, megkezdjük a térfigyelő rendszer bővítését. Szándékunk szerint ez még ezen a nyáron megtörténik – számolt be a közeli tervekről Lévai István Zoltán.
Az elrettentő erőben bízva Érthető módon a lakosokkal együtt örül Csabafi Róbert, a körzet fideszes önkormányzati képviselője annak, hogy kiépül a térfigyelő rendszer az Alacskai úti lakótelepen. – Az itt élők már régóta várják ezt a fejlesztést, azt remélve, hogy javul a közbiztonság – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy a lakótelepen a legnagyobb gondot a betörések jelentik. – A kerület előző vezetése egy rendőrőrs telepítésével próbált segíteni az itt élőknek, de az végül valamilyen okból nem működött. Amint azt a tapasztalatok is mutatják, a lakótelepeken, illetve a többlakásos társasházakból álló területeken a térfigyelő rendszer a leghatékonyabb megoldás. Itt, az Alacskán is bízni lehet abban, hogy a kameráknak nemcsak a bűnügyek felderítésében, hanem, mintegy elrettentő erőként, a bűnmegelőzésben is fontos szerepük lesz. |
A térfigyelő kamerákat – amelyeket régóta igényeltek már a helyi lakosok – a kerületi rendőrkaptánysággal egyeztetve, a szakemberek véleményét figyelembe véve helyezik el.
– Az Alacskán élők azt remélik, hogy ennek a kerületrésznek is ugyanúgy javul a közbiztonsága, mint ahogy az a már korábban bekamerázott területeken, például a Havanna-lakótelepen történt.
Jó tapasztalatok
Az, hogy pontosan hány térfigyelő kamerát helyeznek ki, nem tudható még, de többek között a főbb útvonalak találkozásánál és a közintézményeknél is lesz belőlük, és segítségükkel szisztematikusan igyekeznek lefedni a területet. A forgalmasabb közlekedési csomópontokba kerülő kamerák vélhetően javítani fogják a közlekedésbiztonságot is, mivel a tapasztalatok szerint az autósok az ilyen kereszteződésekben hamar alkalmazkodnak ahhoz, hogy ott térfigyelő kamera működik.
A Havanna-lakótelep 27 kamerából álló rendszeréhez hasonló eredményeket vár a kerület vezetősége az alacskai fejlesztéstől is. A Havannán jelentősen csökkent például az autófeltörések száma, az ott élők pedig annyira megszokták a kamerákat, hogy már tudatosan használják azokat önmaguk és gépkocsijuk védelmében.
A szakemberek szerint az Alacskai úti lakótelepen még sikeresebb lehet a térfigyelő rendszer, mert ott a házak között kevesebb a búvóhely és a be nem látható menekülőút.
– Ami a további telepítéseket illeti, az önkormányzat célja az, hogy a közeljövőben a kerület több más pontján is, például a Béke tér környékén vagy éppen Pestszentimre központjában, térfigyelő kamerák vigyázzanak a közbiztonságra – tájékoztatott a további tervekről Lévai István Zoltán.