Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a nyár beköszöntével újdonságokkal várja vendégeit a Bókay-kertben található Park Uszoda és Strand. Ez idén sem lesz másképp, lévén hogy a júniusi nyitásra a felfrissített és területrendezéssel bővített napozóterületen kívül két új kültéri zuhanyzó is a vendégek kényelmét, felfrissülését szolgálja.
Több hely és új öltözők
Amint azt Tóth László, a Városgazda Zrt. Intézményüzemeltetési Divíziójának vezetője elmondta, a strand a műszaki felújításoknak köszönhetően komfortosabb lett.
– A medence melletti játszóteret is máshova helyeztük, ami szintén hozzájárult a napozóterület növekedéséhez. Ezenkívül elkészült az ivókutak csatornázása is.
Ajándék strandbelépő minden kisiskolásnak Különleges meglepetéssel készült a tanévzáróra a XVIII. kerületi önkormányzat és a Városgazda. A bizonyítvánnyal együtt a kerület valamennyi általános iskolás tanulója, azaz több mint 8000 diák egy ajándék strandbelépőt is kap. Az önkormányzat ezzel szeretné kellemesebbé és emlékezetesebbé tenni a nyarat a pestszentlőrinc-pestszentimrei általános iskolások számára. A belépő egyszeri alkalomra szól, és a vakáció ideje alatt, június 14. és augusztus 31. között, bármikor beváltható. Az ajándék jegy mellett csak egy személyi azonosítót – személyi igazolványt vagy TAJ-kártyát – kell felmutatni a pénztárban. |
A városüzemeltető cég június végéig szeretné átalakítani a strand mellett lévő, eddig a sport-, rendezvény- és médiadivíziója által irodaként használt faépületet, ahol vizesblokkal ellátott, kabinos rendszerű férfi- és női öltöző áll majd a strandolók rendelkezésére.
Úszótábor a strandon
Idén nyáron is várja a gyerekeket a strandon a Városgazda úszótábora. A tábor június 23-án kezdődik, és egy hétre 16 900 forintba kerül. A szakképzett oktatók 5 éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel. A tábor ára az intenzív úszásoktatás mellett napi háromszori étkezést is tartalmaz. A gyerekek az úszáson kívül kézműves foglalkozáson vehetnek részt, felfedezhetik az erdei tornapályát és a kalandparkot, s még egy izgalmas kirándulásra is elviszik őket a repülőtéri skanzenba.
A táborba jelentkezni a Park uszodában (Városház utca 40.) lehet. A tudnivalókról a www.varosgazda18.hu/uszotabor internetes oldalon is tájékozódhatnak.
Újdonság idén nyáron az intenzív úszásoktatás, amelyre minden korosztály jelentkezését szívesen fogadja a Városgazda. A tanfolyam díja heti 5 alkalom esetén 5000, heti 3 alkalom esetén 3000 ezer forint.
Az egyre több szolgáltatást nyújtó Bókay-kertben minden korosztály megtalálhatja a megfelelő kikapcsolódást, így akár egy olcsó, de minőségi családi nyaralás helyszíne is lehet a főváros egyik legnagyobb közparkja.