Habár felújításnak minősül a Béke téri orvosi rendelő rendbetétele, a munkák befejezése után gyakorlatilag egy teljesen új egészségügyi intézményt avathatnak majd. A tervek szerint február 28-án kezdődik a gyermekorvosi rendelő felújítása, amely a teljes épület energetikai korszerűsítését és a környezetrendezést is magában foglalja.
A 150 millió forintos beruházás során szinte csak a főfalak maradnak érintetlenek, rajtuk kívül szinte semmi sem emlékeztet majd a régi épületre.
Sikerült megegyezni
Amint azt Dömötör István alpolgármester elmondta, a rendelőkomplexum sajátos helyzetéből adódóan kellett hosszú ideig várni a felújításra.
Minden új és modern lesz
|
– Az épületegyüttes csak részben az önkormányzat tulajdona, és ez eddig gátolta a fejlesztést, de végül sikerült megegyezni a tulajdonostárssal, és megkezdődhetnek a szükséges munkák. Maga az épület nagyon régi, elavult műszaki tartalommal, de reményeink szerint jövő augusztusban mindez már csak egy halványuló emlék marad, és át lehet adni a felújított gyermekorvosi rendelőt.
Folyamatos ellátás
A munkálatok megkezdéséről és menetéről, illetve arról, hogy az építkezés alatt hol és hogyan vehető igénybe az orvosi ellátás, az önkormányzat több alkalommal és több módon is értesíteni fogja a lakosságot.
– A gyermekorvosokat is bevonjuk az érintettek tájékoztatásába. Mindenki tudni fogja, hogy hova kell mennie – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy eredetileg ősszel szerették volna elkezdeni a felújítást, de figyelembe vették a háziorvosok kérését, hiszen az óvoda- és iskolakezdés a legintenzívebb időszak a gyermekek megbetegedését tekintve.
– Ezt a szakmai indokot elfogadva februárra tettük a kezdést. Ami a betegellátást illeti, az építkezés alatt a Thököly úti rendelőbe kell majd járni. Ez távolságban nagyobb, de az orvosok a megszokott asszisztenciával és rendelési időben látják el a betegeket – mondta Dömötör István, aki a kényelmetlenség miatt türelmet kér, mondván: cserébe egy modern, a kornak minden tekintetben megfelelő rendelőbe várják majd vissza a gyerekeket.