Pestszentlőrinc-Pestszentimre is csatlakozott a megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő emberek nyílt munkaerő-piaci integrációját célul kitűző programhoz. A fogyatékos emberek világnapja alkalmából, 2013. december 3-án, a Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat keretében indult el egy szemléletváltást kezdeményező program a Nem Adom Fel Alapítvány irányításával.
A kezdeményezést a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata is támogatta.
Elkötelezett kerület
A programhoz való csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot a XVIII. kerület képviseletében Csomó Tamás alpolgármester írta alá. A kerületi önkormányzat ezzel ismételten kifejezte elkötelezettségét a megváltozott munkaképességű, fogyatékos embereknek a nyílt munkaerőpiacra való visszavezetése iránt.
A nyilatkozat aláírásával a csatlakozók – a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzatok és számos más település vezető testületei – vállalták, hogy 2014-től az eddigiek mellett még két megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak a közigazgatásban.
Bevált gyakorlat
– Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata 2011 óta már két alkalommal részesült a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerésben. A kerület intézményeiben eddig is bevált gyakorlat volt a fogyatékossággal élő emberek alkalmazása – mondta Csomó Tamás. – A mostani szándéknyilatkozat aláírásával az önkormányzat támogatja a fogyatékos emberek közigazgatásban való foglalkoztatását, egyúttal vállalja ilyen munkatársak alkalmazását a polgármesteri hivatalban.
Az alpolgármester kiemelte, hogy a szándéknyilatkozat arra is vonatkozik, hogy az önkormányzat az ünnepi rendezvényein fogyatékossággal élő művészeket, fellépőket is felkér a közreműködésre, szereplésre, ezzel is felhíva a figyelmet az esélyteremtés fontosságára. Ezenfelül érzékenyítő tréningek szervezésével segíti elő az érintett dolgozók munkahelyi beilleszkedését, és fejleszti munkatársai elfogadókészségét.