Látványtáncok Európa-bajnoksága öt napon át a Sportkastélyban

Írta:  Róth Ferenc 2017.07.04.

A Pestszentimrei Sportkastélyban rendezték meg június végén a VIII. Látványtánc Európa-bajnokságot, amelynek során az is elámulhatott, akit egyébként nem hoz lázba a táncművészet.

latvanytanc01

Június utolsó napjaiban, két héttel az iskolai tanévzárók után már csak az marad Pesten, akit erre köteleznek. Nos, aki kilátogatott a látványtáncosok Európa-bajnokságára, az némiképp módosíthatta az álláspontját, mert lehet, hogy Lőrinc és Imre utcái üresek voltak a hétvégén, a Sportkastély azonban telt házat jelenthetett, hiszen a megszámlálhatatlanul sok versenyző mellett az érdeklődők hada is benépesítette a környéket.

Fitten, frissen

Hogy mit és kiket láthattak a tánc barátai?
Nos, kiváló táncosokat a legfiatalabbaktól, a tizenévesektől kezdve egészen a veteránokig, akiknek a korát nem érdemes firtatni. Látva a produkciójukat, legyen elég annyi, hogy a tánc fitten és frissen tart, mint ahogy ezt egy szlovákiai versenyző is elárulta.
Bár az is igaz, hogy sokat kell tenni azért, hogy ötven-hatvan felé is feszesek maradjanak az izmok.
– Valamikor versenyszerűen tornáztam, naponta edzettem, így amikor abbahagytam a tornát, nem volt nehéz váltanom s belekezdeni a táncba, amit már akkor is szerettem – mondta a mosolygós hölgy, nem meglepő módon magyarul.

latvanytanc02

 

Kínaiak is

Azzal kezdtük, hogy sokan voltak a Sportkastély környékén. Ez igaz is, ám nem elsősorban a kontinensbajnokságon indulók népesítették be a helyet, hanem inkább az érdeklődők, a barátok. Meglepő módon a magyar versenyzőkön túl mindössze négy országból érkeztek indulók: Szlovéniából, Szlovákiából, Csehországból és Romániából.
Pontosabban a tánckultúrájukról világhíres kínai művészek is felléptek, de ők versenyen kívül. A tánccsoport tagjainak együtt mozgása, az álarcuk meghökkentő fordulatai méltán csaltak ki vastapsot a publikumból.

A maguk urai

Velük közös nyelv ismeretének híján lett volna nehéz beszélgetni, az Európa-bajnokság főszervezőjével meg azért, mert alig volt szabad perce.
Amikor azonban meg tudtuk kérdezni Boros Ágnes Tündét, a Magyar Látványtánc Sportszövetség elnökét, elmondta, hogy a „látványosok” teljesen függetlenek a Magyar Táncsport Szövetségtől.

Bizonyos fokig jó az önállóság, bizonyos fokig nem. Jó, mert a magunk urai vagyunk, rossz, mert nem kapunk támogatást, mint a táncsportszövetség tagjai. Most például jól jött volna, mert az Európa-bajnokság megrendezése nem volt olcsó. Mindegy, a tagdíjakból, a nevezési díjakból megoldottuk. Arról nem beszélve, hogy a Sportkastély kiváló házigazda, méltó körülmények között fogadhattuk a vendégeket.

latvanytanc03

Félálomban is...

Megtudtuk az elnök asszonytól azt is, hogy a viadalra száznál több egyesület és iskola küldte el a táncosait, és hogy a zsűri mindenekelőtt az összbenyomást, az elengedettséget, az együttmozgást és az akrobatikus elemek nehézségi fokát értékeli.

Apropó, zsűri... Nem unatkozott az öt nap során, hiszen az öt kategóriában – mini, gyermek, junior, felnőtt, szenior – összességében száznál több egyesület és tánciskola versenyzőinek színpadi tudását kellett elbírálnia. Az Európa-bajnokságon művészi, modern, mazsorett, akrobatikus és látványtánc kategóriában mérték össze a tudásukat az indulók.  

Becsületükre legyen mondva, megtették. A verseny végeztével azonban valószínűleg úgy aludtak el, hogy félálomban még ők is táncoltak...