Szabad a csók, szabad a tánc!

Írta:  Sütő-Nagy Zsolt 2017.02.28.

A tavalyi félház után idén gombostűt sem lehetett leejteni a Rózsában a székely bálon, még a karzaton is asztalok várták a batyuval érkezőket.

A hagyományos szokásokat ápolva batyus bált szerveztek február 18-án a Rózsa Művelődési Házba, így mindenki a szája íze szerinti menüről gondoskodhatott.

– Legutóbb hajnali négy körül zártunk. Akkor leszek elégedett, ha idén hétig is kitart a táncos jókedv – jegyezte meg a bál kezdetén Balogh Katalin, aki már az időközben, decemberben megalakult Márton Áron Dél-pesti Székely Kör elnökeként szervezte a partit. – Az biztató, hogy a hatalmas érdeklődés miatt 40-50 érdeklődőt le is kellett mondanunk, mert nem tudtuk volna leültetni őket.

A bált megnyitó Lévai István Zoltán alpolgármester, aki maga is tagja az egyesületnek, azt hangsúlyozta, hogy bár személy szerint nincsenek erdélyi gyökerei, székelyföldi látogatásai során annyira megkedvelte ezt az összetartó közösséget, hogy igyekszik segíteni nekik a hagyományaik megőrzésében.

8. Farsang Székely bál VAA 0664 copy

A Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola lenyűgöző néptáncbemutatót tartó táncosainak vezetője, Vörös Árpád meghatottan köszönte meg a lelkes elismerést, és bevallotta, hogy felvidéki származásúként örömmel teli irigykedéssel nézi ezt az összetartást.

A hagyományőrzés aztán sokféleképpen jelent meg az est folyamán. A legfontosabb talán az volt, aminek mindenhol alapnak kellene lennie, hogy bárki kitehetett bármit az asztalra, annak bizton nem kelt lába. Lopni csak csókot lehetett, s erre a „Szabad a tánc, szabad a csók formációban” lehetőség is nyílt.

A felhevült ifjak és idősebbek aztán ropták is kivilágos kivirradtig, az egyik közösségi portál bejegyzése szerint akár a bálból indulhattak a reggeli misére, merthogy a hagyomány így szól.

8. Farsang Székely bál VAA 0665 copy

 

8. Farsang Székely bál VAA 0666 copy