Fakitermelést idén nyár elején a Csévéző út melletti, rossz egészségi állapotú erdőben és a Péterhalmi erdő egyes részein tervez a Pilisi Parkerdő Zrt. A munkálatok elsődleges célja az erdők megfiatalítása, illetve a környezetet veszélyeztető beteg és korhadt fák eltávolítása.
Húszezer facsemete
A korhadt fák balesetet okozhatnak, így fokozott figyelemmel kell kezelni a veszélyes erdőrészleteket.
– Az említett helyszíneken ősszel, a nyári nagy melegek elmúltával sok-sok csemetét fogunk ültetni, ráadásul csupa őshonos, állékonyabb erdőt eredményező fafajt választunk. Ilyen fa például a szürkenyár, a mezei szil és a mezei juhar, valamint a madárcseresznye. A két erdőrészletben összesen mintegy 20 ezer csemetét ültetnek el a munkatársaink – tájékoztatott Kovács Ferenc, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének erdőgondnoka. – Ezenkívül kisebb volumenű fakitermelést tervezünk a Péterhalmi erdőben, valamint a Gesztenye utca menti erdőtömbben. Az itt végzett munka csupán szálankénti fakitermelést jelent, amely nem eredményez nagyobb összefüggő vágásterületet. Kizárólag csak a beteg, rossz alakú, illetve a veszélyes fákat vágjuk ki. Itt telepítésre nincs szükség, mert ezeknek a fáknak a helyét pár év alatt benövik a környezetükben álló társaik.
Fapótlás és szemétszedés
A tavasz folyamán a kerületben több tízezer facsemetét ültetettek el a Pilisi Parkerdő munkatársai.
– Ezek a tavalyi aszályos nyáron kipusztult fácskákat pótolják. Reméljük, hogy az idei nyár kevésbé lesz forró és száraz, de fel vagyunk készülve arra, hogy ősszel újra több ezer fát ültessünk a nyáron esetleg kiszáradók helyett – mutatott rá Kovács Ferenc. – A fák selejtezése, ritkítása és telepítése mellett az erdős területek tisztaságára is ügyel az erdészet.
A játszóterek is megtisztulnak Minden évben visszatérő feladat a füves területek kaszálása. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezt a feladatot is elvégzi. – A jó idő beköszöntével megkezdtük az erdei füves felületek kaszálását – mondta Kovács Ferenc. – A munkálatok során megtisztulnak az erdei sétautak, az erdőszélek, a tisztások és az erdei játszóterek is. A cég munkatársai ugyanakkor nemcsak az erdőkben tesznek rendet, hanem elvégzik az általuk létrehozott és kezelt Sas utcai erdei játszótér karbantartását is. A kerületi zöldterületek tisztán tartásában a lakosság közreműködésére is számít az erdészet. Mivel az erdőkben az egyik legnagyobb gondot továbbra is az illegális szemétlerakás jelenti, a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a jövőben is várják a lakossági bejelentéseket. A szemetelésről az erdészeten kívül a rendőrséget vagy az önkormányzatot is lehet értesíteni. |
Ebben a munkában nagy segítséget jelentenek az alkalmazásukban lévő közfoglalkoztatottak, akik idén már több mint 50 köbméter szemetet gyűjtöttek össze a kerületben, s egész nyáron és ősszel is folyamatosan dolgoznak majd. Ennek köszönhetően tartósan csökkenhet a kerület erdeiben található szemét mennyisége.