Egyedül nem megy
A XVIII. kerület földrajzi adottságai és egyes pontokon az infrastruktúra hiányosságai együttesen felelősek azért, hogy ez a városrész a fővárosi átlagnál nagyobb mértékben hajlamos a bel- és csapadékvíz-képződésre. A problémára már 2010-ben rámutatott az újonnan alakult önkormányzat, amely azonnal munkacsoport felállítását szorgalmazta a mielőbbi megoldás megtalálására.
Veszélyeztetett területnek számít az Alacskai úti lakótelep is
A munkacsoport 2011-re feltérképezte Pestszentlőrinc és Pestszentimre legveszélyeztetettebb részeit – összesen tizet –, ugyanakkor a helyzetet elemezve azt is megállapította, hogy a kerület egymagában nem tudja véglegesen leküzdeni a gondokat. Az önkormányzat ezért haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményezett a lehetséges együttműködő partnerekkel.
A főváros szerepe
− A helyzet annyiban változott, hogy a törvény értelmében január 1. óta a Fővárosi Önkormányzat feladata a belvíz és a csapadékvíz elvezetésének megoldása – mondta Lévai István Zoltán alpolgármester, aki hivatalba lépése óta feladatának tekinti a probléma megoldását, és aki a kérdéssel foglalkozó munkacsoport megalakítását annak idején szorgalmazta.
A kerület ennek ellenére továbbra sem hárítja el magától a feladatot.
− A munkacsoport tíz területet térképezett fel, amelyeket a csapadék- és a belvízképződés leginkább érint. Amennyiben sikerül forrást találni, három területen azonnal megkezdődhetnének a munkálatok. Elsőként Erzsébet-Bélatelepen az Igló utca környékén, másodikként az Alacskai úti lakótelepen, harmadik lépésben pedig a temető környékén kezdenénk meg a munkálatokat. A további helyszínekre el kell készíteni a kivitelezési terveket, és el kell indítani az engedélyeztetést, ám ez is forrásfüggő. Az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez a fővárossal az előrelépés érdekében – tájékoztatott az alpolgármester.
Kedvező előjel, hogy a Fővárosi Közgyűlés a közelmúltban már egyértelműen megmutatta, fontosnak tekinti a XVIII. kerület fejlesztését, hiszen uniós finanszírozással elvégzi a Béke tér rehabilitációját és a ma még csatornázatlan kerületrészek rákötését a csatornára. Remélhetőleg hasonlóan fontosnak találják a csapadékvíz-elvezetés megoldását is.