Erdőkertesen a Szivárvány-ovisok

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.09.30.

A Pestszentlőrinci Szivárvány Óvoda szakmai nap keretében látogatta meg testvérintézményét, az erdőkertesi „Ki akarok nyílni” óvodát szeptember 21-én.

Erdőkertes a Gödöllői-dombság szélén, Veresegyház közvetlen szomszédságában fekszik.
– Négy évvel ezelőtt egy közös ismerősünk javaslatára vettük fel a kapcsolatot az erdőkertesi „Ki akarok nyílni” óvodával. Először ők láttak vendégül minket az óvodájukban, ahol nagyon tartalmas szakmai délelőttöt töltöttünk el – mondta a kezdetekről Horváthné Kapocsi Anikó, a Szivárvány óvoda vezetője. – 2014-ben viszonoztuk a meghívásukat, s az óvodásaink hagyományőrző műsorral fogadták a vendégeket. A rendezvényen részt vett Pásztor László, Erdőkertes polgármestere, aki megtekintette az intézményt, majd Ughy Attila polgármester meghívására ellátogatott a XVIII. kerületi városházára. Mindketten megerősítették, hogy továbbra is támogatják a két óvoda együttműködését, és szívesen látják vendégül a testvéróvoda apraját-nagyját a rendezvényeiken.

Erdőkertes1 átméretezve
Horváthné Kapocsi Anikó elmondta, hogy mindkét intézmény fontosnak tartja a hagyományápolást, és a pedagógiai szemléletük is hasonló. Ezért is fűzték szorosabbra a kapcsolataikat.
Ezúttal a Szivárvány óvoda Nyuszi csoportjának apróságai és óvodapedagógusai látogattak el Erdőkertesre, akiket elkísért Galgóczy Zoltán alpolgármester is.

Erdőkertes3
A pestszentlőrinci vendégeket Pásztor László, Fehér Ágota, Erdőkertes aljegyzője és Járosiné Suba Karolina, a „Ki akarok nyílni” óvoda vezetője fogadta.
A gyerekeket finom reggelivel várták, utána kézműves foglalkozáson vettek részt az erdőkertesi ovisokkal.
A szakmai megbeszélésen az óvodai nevelés módszertani kérdéseiről esett szó.
Mindkét intézmény óvodapedagógusai nagyon eredményesnek mondták a szakmai eszmecserét, amely után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program.