Évek óta összehangolt és kifinomult munkamódszerrel napi százezer forintot, a tényleges bevétel több mint egyharmadát tette zsebre a Park Uszoda néhány munkatársa – derült ki a kerület polgármesterének és a fenntartó cég vezetőjének kezdeményezésére indított vizsgálatból. A gyanúsítottak beismerték tettüket, s az ügyben további felelősségrevonások várhatók.
Több millió forinttal károsították meg a pestszentlőrinci Park uszoda és strand egyes munkatársai saját cégüket és ezzel a városrészt.A gyanú szerint a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. kezelésében lévő intézmény néhány munkatársa (köztük a biztonsági őrzéssel megbízott cég delegált képviselője) bűnszövetségben napi százezer forintot keresett azzal, hogy a látogatóknak nem adtak nyugtát, illetve a már átadott nyugtákat összegyűjtötték, és később újra kiadták.
A polgármester lépett, a tettesek beismertek
Az ügyre azok után derült fény, hogy lakossági jelzések nyomán Ughy Attila polgármester és Banyár László, a Városgazda Zrt. vezetője azonnal általános és teljes körű vizsgálatot rendelt el az uszodában.
A több hónapig tartó belső nyomozás olyan egyértelmű és súlyos bizonyítékokat tárt fel, hogy az október 30-án meghallgatott, immár sikkasztással és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított személyek közül többen beismerő vallomást tettek a kerületi rendőrkapitányságon.
Évek óta zavartalanul…
A vizsgálatok szerint a jól szervezetten, összehangolt és kifinomult munkamódszerrel dolgozó bűntársak 2007 óta végezhették zavartalanul a ténykedésüket.
Az akkori városvezetés – a feltűnően alacsony bevételi eredmények ellenére – nem tartotta szükségesnek az ügy kivizsgálását. E tárgyban a polgármesteri hivatal és a Városgazda a politikai és a gazdasági felelősség kérdéskörét is vizsgálja.
Elbocsátások és kárigény
Az uszoda fenntartója valamennyi, az ügyben gyanúsítottként érintett munkavállaló munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, s az uszoda vezetőjét – a vizsgálat idejére – felmentette a munkavégzés alól. Ezenkívül a Városgazda rendkívüli felmondással megszüntette az uszoda őrzésével megbízott cég szerződését is, s a társaságtól kártérítést követel.
A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt közleménye az ügyről