− Méltó emléket szeretnénk állítani 1956 kerületi hőseinek – mondta el Ughy Attila polgármester a képviselő-testület szeptember 27-i ülésén hozzátéve: − A Hargita téren kialakítandó emlékhely azonban alkalmas volna arra is, hogy ott egész Budapest együtt emlékezzék a forradalomra.
A testületi ülés meghívott vendégeként Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta, a Felvonulási téren korábban épített emlékmű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem tud érvényesülni az ottani térben. Ezért a főváros is támogatja, hogy egy olyan emlékhely jöjjön létre Pestszentlőrincen, ahol akár az egész főváros tarthat megemlékezéseket.
Az építés költségeit egyébként az önkormányzat állja majd.
Ughy Attila és a tervezett emlékmű egy eleme
Az ellenzék képviselői szerint jobb lett volna egy másik közterületet választani az emlékmű számára, mert így a Hargita téren álló Fadrusz-kereszt kevésbé tud érvényesülni. Petrovai László (LMP) úgy fogalmazott, hosszabb előkészítéssel átgondoltabban lehetne tervezni. Magát a kezdeményezést azonban mindenki támogatta, és a testület végül a november 4-i átadás mellett döntött.
Vállalták a fenntartást
Az oktatási és nevelési intézmények fenntartása mellett döntött a képviselő-testület. A megváltozott köznevelési törvény értelmében 2013. január 1-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KIK) keresztül az állam látja el az intézmények fenntartói szerepét. Az intézmények azonban továbbra is önkormányzati ingatlanokban működnek tovább, a működéshez szükséges ingó és ingatlan vagyon kezelése pedig az önkormányzat feladata – amennyiben nyilatkozik arról, hogy ezt a feladatot vállalja. A testület a működtetésre szavazott.
Épül a parkoló
Hamarosan megkezdődik a Lőrinci Sportcsarnok előtt annak a két, mozgáskorlátozott vendégek számára fenntartott parkolónak a kialakítása, amelynek finanszírozását Lévai István Zoltán saját zsebből vállalta. Az alpolgármester korábban figyelmetlenül parkolt a Sportkastély előtt: nem szándékosan ugyan, de autójával beállt egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre. Jovátételül ajánlotta fel egy korábbi testületi ülésen, hogy a Lőrinci Sportcsarnok előtt, ahol hiány van ilyen parkolóhelyből, az önkormányzat segítségével, de az ő költségére kialakítanak egy teljesen új helyet, egy már meglévő beállót pedig átalakítanak erre a célra.
Lévai István Zoltán az ülésen számolt be a parkolók építéséről
− Az önkormányzat pályázott a sportcsarnok és környezete felújítására, ezért mostanáig vártam ezzel a lépéssel. Mivel azonban a pályázat nem nyert, nem kell várni a tervek kialakítására, és a két parkolóhelyet még október végéig kialakítjuk – mondta.
Két új sportpálya
Benyújtja pályázatát az önkormányzat az MLSZ-hez azért, hogy két új sportpálya épülhessen a kerületben: egy a Táncsics utcában, egy a Thököly úton. Mindkettő műfüves futballpálya lesz, amelyet elsősorban a kerületiek használhatnak, továbbá – a pályázati feltételeknek megfelelően – évente összesen 20 napon az MLSZ ingyenesen. Az önkormányzat dönthet továbbá arról is, hogy a költségek megtérülése érdekében egyes idősávokban bérbe adja a létesítményeket. Ezzel kapcsolatban vetette fel Petrovai László (LMP), hogy a 16 és 22 óra közötti sávban ne ingyenesen lehessen használni a pályákat, hiszen ez az az időszak, amelyben a bérbeadás a legsikeresebb lehet. A javaslat előterjesztője, Lévai István Zoltán elfogadta ezt a javaslatot. Az épülő két pálya leendő üzemeltetője, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt ezt figyelembe veszi az üzemeletetési rend kialakításakor.