Doppingvétség

Írta:  RF 2016.04.21.

Tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak a riói olimpiára készülő  Dudás Miklós szervezetében.

Tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak a riói olimpiára készülő kajakos sprinter, a kerületben élő Dudás Miklós szervezetében. A válogatott sportoló kerettagságát megszüntette a szövetség, amely arról számolt be, hogy a sportember a tavaly nyári Európa Játékokon adta le azt a mintát, amelynek alapján megállapították a doppingvétséget. Dudás, aki négy éve hatodik lett a londoni olimpián a kajakegyesek 200 méteres versenyében, ezt mondta a doppingügy napvilágra kerülésének napján, április 19-én: „A teszt eredménye egyértelmű, számomra mégis megdöbbentő. A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett tiltott szer. Felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott orvosaival. A tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent megteszek azért, hogy újra sikeres legyek.”

dudas