Az iparművész Pestszentimrén született, itt nevelkedett, s még az anyai nagyszülei is a településen (a korábbi Soroksárpéterin) éltek.
– A nagyszüleimé volt a Topler vendéglő, amely már 1910 előtt is működött – mondja Horváth Béla. – Itt vetítették az első némafilmet a péterieknek. Emlékszem, a vendéglő nagyterme és kertje mulatságok színtere volt, szüreti báloknak, színielőadásoknak, ünnepségeknek adott otthont. Az 1950-es években államosították a vendéglőt, az épület kis része a családé maradt, abban élek most is. A nyári szüneteket Ipolytölgyesen, az apai nagymamámnál töltöttem, ott ismerkedtem meg a mosógép és a centrifuga „ősével”, a sulykolóval, a mángorlóval és egyéb népi használati tárgyakkal.

Amikor Béla nagyobbacska lett, hajó- és repülőgépmodelleket, különböző állatfigurákat barkácsolt. A hetvenes évek elején kezdett el igazán a fafaragással foglalkozni. Ehhez a népművészeti boltokban látott fafaragások adták neki az ihletet. Úgy érezte, hogy ilyen tárgyakat ő is tudna készíteni. Megpróbálta, és sikerült. A továbblépésért mestert keresett. Erre jó alkalomnak kínálkozott egy országos kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Alaposan körbenézett, megtetszettek neki Pados Antal alkotásai, ezért ismeretlenül bekopogott hozzá. Szerencséje volt, mert a népművészet mestere örömmel elvállalta a „korrepetálását”. Horváth Béla tőle sajátította el a fémberakásos, ónöntéses technikát, mégpedig úgy, hogy a mester nem megmutatta, hanem elmondta annak a mikéntjét. Ő pedig otthon addig-addig kísérletezett, amíg a munkafolyamatokat tökéletesen kidolgozta. Két év múlva, 1975-ben megkapta a népi iparművész címet, 1986-ban pedig a Népművészet Mestere állami kitüntetést. Olyan használati tárgyakat készít, amelyeket bárki szívesen látna az otthonában, mert szépek, egyszerűen díszítettek.
– Ehhez az alkotói munkához nagy türelem, precizitás, kreativitás és nagy adag szeretet is kell – véli.
A polgári foglalkozásához szintén ezekre a képességekre van szükség. Immár 40 éve dolgozik a Budapesti Műszaki Egyetem fizika tanszékén, a mechanikai műhely vezetőjeként. A munkája megköveteli, hogy több szakmát is profi módon műveljen, ugyanis a professzorok és a hallgatók terveit valósítja meg a műszaki rajzok alapján. A tevékenységét 1999-ben Pro Universitate (Az egyetemért) kitüntetéssel ismerték el. 2003-tól nyugdíjaskorú, de azóta is számíthat az egyetem a munkájára. Ott is volt már tárlata, mint ahogy alkotói pályája kezdetétől rendszeresen megmutatja magát országos pályázatokkal egybekötött kiállításokon is. Hosszú lenne felsorolni Horváth Béla valamennyi kiemelt és első díját, de azt meg kell említeni, hogy az Országos Fafaragópályázaton, amelyet háromévenként hirdetnek meg, háromszor tüntették ki Kapoli-emlékdíjjal, és öt alkalommal ért el első helyezést. Az ötévenként megrendezett Élő népművészet pályázaton háromszor kapott Gránátalma-díjat. Ez utóbbi elismerést legutóbb tavaly vehette át a Hagyományok Házában.
A művész alkotásai több országos közintézményben is megtalálható. Amire nagyon büszke: a Páva című, fából és fémberakással készült munkája a kerületi anyakönyvi hivatalt díszíti. A szívét megmelengette, hogy tavaly a helyi önkormányzat „Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre” elismerésben részesítette.