Lévai István Zoltán is részt vett a csomagok átadásában
A délutánt amatőr zenészek és énekesek karácsonyi dalokból álló műsora színesítette, majd estefelé a „Valahogy túl kell élni” zenekar csempészett egy kis rockos hangulatot a bográcsgulyás, a pogácsa és a forralt bor mellé.
Az édességet is tartalmazó élelmiszercsomagok kiosztásakor Lévai István Zoltán alpolgármester a lehetőségekhez mérten kellemes ünnepeket kívánt a résztvevőknek. Azt is elmondta, hogy nem politikusként jött, mert futballistaként szinte a PSK-pályán és annak környékén nőtt fel, és ma is itt él, ezért úgy érzi, mintha házigazdaként látná vendégül a rászorulókat.
– A hagyományt a jövőben sem akarjuk megszakítani, és amíg lesznek rászorulók, addig lesznek hasonló rendezvények is – mondta az alpolgármester, hozzátéve, reméli, hogy jobbra fordul a jelen lévő hajléktalanok sorsa.
Ötven rászoruló vett részt az ünnepségen