Megszüntetik a zűrzavart

Írta:  2011.11.11.
Átfogó kerületi szabályozási terv megalkotásáról határozott tegnap a képviselő-testület. Ezzel sikerül felszámolni az elmúlt tíz évben kialakult jogi zűrzavart.

Végre lámpa a Kapocs utcánál - a közlekedést is vizsgálják
Több mint tíz év után végre az egész kerület közigazgatási területére vonatkozó szabályozási terv készül. Az egységes tervezésre égető szükség van, hiszen jelenleg Pestszentlőrincen és Pestszentimrén összesen 40 kisebb terv van érvényben: ezek 1999 óta változó jogi környezetben születtek. Az áttekinthetetlen helyzet bénítólag hat a fejlesztésekre, a beruházásokra és a fenntartói gyakorlatra is.
A képviselő-testület a november 10-i ülésén egyhangúlag foglalt állást az átfogó tervezés mellett. Dömötör István fideszes és Petrovai László LMP-s képviselő külön is hangsúlyozta: a kerületi szabályozási terv olyan problémakörökre koncentrál, amelyekkel amúgy is mindenképpen foglalkoznia kellene az önkormányzatnak, így tehát végre egységes koncepció alapján, összefogottan lehet megoldani azokat. Mindezzel a szocialista frakció is egyetértett. 

A képviselő-testület döntése nyomán november 14-től dr. Peitler Péter a kerület jegyzője.


A javaslattal együtt a testület egy háromszakaszos ütemtervet is elfogadott, amelyből kiderül, hogy a problémás területek közül elsőként a közlekedést vizsgálják: a tömegközlekedést és a kerületi forgalmi helyzetet. Ezután környezetvédelmi kérdések kerülnek napirendre: a lég-, por- és zajszennyezést egyaránt vizsgálják. A továbbiakban a vizsgálat olyan területekre terjed majd ki, mint a városszociológia, a közműhálózat, az energetika, a kulturális örökség, a zöldfelületek hasznosítása és növelése.

Az előterjesztés itt letölthető.

Megelőzik az adósság növekedését


A távhőért a bérlőknek is fizetniük kell
Sikeres tárgyalásokat folytatott az önkormányzat a DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt-vel. A szeptember 15-i ülésen volt először napirenden egy fontos kérdés: az önkormányzati tulajdonú lakásokban élők az elmúlt években jelentős hátralékot halmoztak fel a ki nem fizetett távhődíjakból. Az önkormányzatot mint tulajdonost a törvény szerint helyreállítási helytállási kötelezettség terheli, és mivel a Főtáv Zrt. a követeléseket a DHK-ra engedményezte, a kerületnek a hátralékkezelő céggel kellett tárgyalnia a 124 millió forint kifizetésének ütemezéséről.
A DHK két fizetési lehetőséget ajánlott; ezek közül a testület a novemberi ülésen az első variációt fogadta el: az önkormányzat 2+10 hónap alatt kifizeti a 89 millió forintos tőketartozást, így a DHK elengedi a kamatot. A peres és a végrehajtás alatt álló díjakra a hátralékkezelő nem tudott engedményt adni.
A további hátralékhalmozás megelőzésére az önkormányzat tárgyalt a Főtávval is. A megállapodás értelmében az önkormányzat valamennyi távhőt használó bérlőjéről listát készít, amelyet szolgáltató-ügyfélazonosítókkal lát el. Ezek alapján a cég minden hónapban megküldi a díjhátralékkal rendelkezők névsorát az önkormányzatnak, amely így saját maga szólíthatja fel a bérlőt a fizetésre. A Főtáv csak a 180 napnál régebbi tartozásokat engedményezi át a DHK-nak. A testület abban a reményben szavazott a megállapodás aláírására, hogy ezzel sikerül megelőzni az adósság növekedését.

Dokumentum a FŐTÁV-val folytatott tárgyalásról.
Dokumentum a DHK-val folytatott tárgyalásról.


Megújul a Kappel Emília utca

Az önkormányzat lakossági kezdeményezésre megvizsgálta a Kappel Emília utca (Szentimre-kertváros) műszaki állapotát, a Vagyongazdálkodási és Műszaki Iroda pedig elkészítette a felújítás tervezetét. A testület megszavazta a beruházáshoz szükséges 56 millió forintot. A döntés értelmében az utca felújítása november 20-án kezdődik, és tavaszig tart. A munkálatok során egyszerre több gondot oldanak meg; 43 szikkasztókút épül, áthelyezik az elektromos világítás földkábeleit, és rendbe hozzák az aszfaltburkolatot.

Adatok a felújításról.

A londoni kapcsolat

Olyan nemzetközi szervezethez csatlakozik a XVIII. kerület, amely Európa nagyvárosait tudhatja a tagjai között. Az Airport Regions Conference (ARC) azokat a nagyvárosi régiókat tömöríti, amelyekben repülőtér található, a célja pedig az, hogy széles körű szabályozással egyensúlyba hozza a gazdasági előnyöket és a lakossági érdekeket. A szervezet 18 európai ország 30 nagyvárosának csatlakozásával mintegy 100 millió ember érdekeit képviseli olyan témakörökben, mint a zajvédelem, a megfelelő életminőség kialakítása a légikikötők környezetében, a reptereket elérő felszíni közlekedés és az éghajlatváltozás kapcsolata. Azzal, hogy a testület a csatlakozás mellett döntött, a kerület olyan nagyvárosok érdekcsoportjaival kerül kapcsolatba, mint London, Párizs, Madrid, Amszterdam.

Adatok az ARC-ról.