Mindenki megnyugodhat!

Írta:  bp18.hu 2015.11.27.

A ferihegyi 1. terminál épületében megrendezték az utasbiztonsági ellenőrök első nemzetközi versenyét.

Európában egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Budapest Airport: az 1. terminál épületében megrendezték az utasbiztonsági ellenőrök első nemzetközi versenyét. Az ötlet novemberben a repülőtér biztonsági területén dolgozó szakemberek kezdeményezésére valósult meg, akik tavaly már összemérték a tudásukat egy „háziversenyen”.

bizt1

Az elmúlt időszakban a biztonsági és készültségi rendszabályok megszigorítása Európa-szerte különös aktualitást adott a Budapest Airport (BA) által szervezett I. Nemzetközi Utasbiztonsági Ellenőr Versenynek. A 2014-es házi premier nyomán sok külföldi szakember is eljött Budapestre, hogy számot adjon felkészültségéből a repülésbiztonság garantálásában. A november 24-i versenyen háromfős csapatokban indultak a hamburgi, a prágai, a ljubljanai, a tiranai és természetesen a házigazda budapesti repülőtér munkatársai.
A háromlépcsős versenyben először a poggyászátvilágító berendezés száz képe közül ki kellett választani azt a húszat, amelyek tiltott, illetve a repülés biztonságára veszélyes eszközökre utaltak. Ezt követően a szakmai-elméleti felkészültségükből kellett számot adniuk a résztvevőknek, végül délután úgynevezett szituációs feladatot kellett megoldaniuk. Itt egy-egy versenyzőnek öt perc alatt kellett megtalálnia az egyik utas ruhájában és poggyászában elrejtett tiltott tárgyakat.

bizt2
A versenyfeladatok összeállításában és a feladatok sikeres megoldásában a Budapest Airport védelmi szakértői mellett részt vettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Légiközlekedés-védelmi Osztályának vezetői is.
– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a dolgozóink kezdeményezéséből mostanra komoly, nemzetközi szintű szakmai verseny lett, ami tovább növeli a repülés és a repülőtér biztonságát – hangsúlyozta Johan Merten, a BA biztonsági igazgatója, hozzátéve: – A versenyre valamennyi részt vevő repülőtér legjobbjai jöttek el, ezzel is megerősítve, hogy az utasok és a légitársaságok a lehető legmagasabb szintű biztonságra és védelemre számíthatnak Európában. Reméljük, hogy a mai versennyel egy nemzetközi szakmai versenysorozatot indíthattunk útjára.